Gyorskeresés
LG P920 Optimus 3D - újításból ötös
Megérkezett az LG zászlóshajója, amely az autosztereoszkopikus 3D kijelző mellett kétcsatornás memóriával operál.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Legelőször a februári Mobile World Congress alkalmából volt szerencsém találkozni az LG következő nagy dobásával, a térhatású kijelzővel szerelt Optimus 3D-vel. A telefont megnézegetve arra jutottam, hogy a térhatású kijelző még nem az igazi, kell még egy kis idő, hogy kiforrjon a technológia. Pár hete azonban ismét volt szerencsém megcsodálni a mobilt, a 3D gomb megnyomása után pedig elégedetten biccentettem egyet, ez igen!
Tesztalanyunk az első olyan mobil, amely autosztereoszkopikus kijelzővel operál. De nem csak ebből a szempontból első, ugyanis az Optimus 3D-ben debütált a kétcsatornás memória is, legalábbis a telefonok között, PC-s esetben ugyanis régóta jelen van a technológia. Nagy volt tehát a nyomás a koreai gyártó üdvöskéjén, vajon sikerült beváltani a hozzá fűzött reményeket? A cikkből minden kiderül, kezdjük is el!
Az XXL GSM-től kapott készülék egy aprócska, de annál elegánsabb piros dobozban érkezett hozzánk, melynek tetejét a telefon dombornyomott mása díszíti. A szelencét felnyitva a szokásos tartozékok hada fogad minket: egy kézikönyv, egy microUSB kábel, egy töltő és egy sztereó headset képviseli a kínálatot. A füles egészen kellemes, olyannyira, hogy tőlem szokatlan módon több napig használtam is a hangkeltőt. A magas és mély hangok rendben vannak, a hangerő ordas, engem első körben meg is győzött.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nem tervez 3D mobilokat a Samsung
MWC2012: bemutatták az LG Optimus 3D MAX-ot
Optimus 3D Max – egy újabb térhatású
-
LG C660 Optimus Pro - ez így kevés
Az Optimus Pro az LG első próbálkozása az Android és a teljes billentyűzet házasítására. Minden kezdet nehéz; ez is.
-
LG Optimus Sol E730 - egy igazi szépség
A koreai vállalat újdonsága külsejében semmi újat nem hozott, mégis gyönyörű. Birtoklási vágyat kelt.
-
LG E510 Optimus Hub - kellemes csalódás
Nova kijelzővel szerelt telefon érkezett hozzánk az LG boszorkánykonyhájából, amely a középkategóriában próbál szerencsét.
-
LG P690 Optimus Net - tucatdroid
Bár a telefon neve komoly adatkommunikációs képességeket sejtet, az LG új modelljében egy átlagos androidos okostelefont tisztelhetünk.
-
HTC EVO 3D - nem éppen szenzációs
A világ második 3D-s kijelzővel szerelt készüléke a két kamerán és a képnézegetésen kívül nem sok extrát nyújt. Túlárazott Sensation, felesleges extra funkcióval
Előzmények
-
LG Optimus Pad - térhatású táblagép
Megérkezett hozzánk az LG Honeycombot futtató táblagépe, amely térhatású felvételek rögzítésére is alkalmas.
-
Kétmagos okostelefonok egymás ellen
Egymásnak eresztettük a HTC Sensationt, az LG Optimus 2X-et és a Samsung Galaxy S II-t. Tudunk-e győztest hirdetni?
-
LG Optimus Black - napszúrást okozhat
Megérkezett hozzánk az LG legújabb készüléke, amely az extra erős fényerővel rendelkező Nova technológiájú kijelzővel szeretné felhívni magára a figyelmet.
-
LG Optimus 2X P990 - az első kétmagos
Megérkezett szerkesztőségünkbe a világ első kétmagos processzorral szerelt androidos okostelefonja. Gyors.
-
LG P350 Optimus Me - alapdroid
Újabb Optimus landolt a szerkesztőségünkben, amely aranyos formatervével és a cserélhető hátlapokkal a fiatalokat célozza meg.
-
LG Optimus One P500 - újabb sikergyanús történet
Az LG legújabb középkategóriás készüléke sok dolgot tud, amit a népszerű előd nem tudott. Világot nem vált, de igen kellemes.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








