LG Optimus Sol E730 - egy igazi szépség

Előszó

Jövő januárban lesz öt éve, hogy az LG bejelentette az első teljes érintőkijelzős mobiltelefonját, a KE850 Pradát, melynek utódja egyébként belátható időn belül piacra kerül és a jelek szerint elég nagyot fog szólni. Szintén öt éve, az LG Prada színre lépése után nem sokkal mutatta be az Apple az első iPhone-t, azaz már jelentős ideje uralják a piacot az érintőkijelzős készülékek. Ami egy dolgot jelent: egy ideje már többé kevésbé ugyanolyan kinézetű gépeket használnunk.

 alt=
[+]

Persze vannak cégek, akik ebben az elméletben még nálam is erősebben hisznek, plusz némi anyagi érdekük is fűződik ahhoz, hogy be tudják bizonyítani: amit a többiek csinálnak, az csak másolat. És a fene sem tudja, hogy ez mennyire van így, az viszont biztos, hogy az okostelefonok piaca soha nem látott mértékben növekszik és egyre több jó készülék kerül piacra. Ilyen az LG legújabb alkotása, az Optimus Sol E730, melynek minden további nélkül odaadhatjuk az év egyik legszebb készüléke díjat. Hogy miért olyan különleges, azt nehéz lenne megmondani, mert alapvetően pont úgy néz ki, mint az elmúlt évek telefonjainak többsége, de valahogy mégis szebb. Birtoklási vágyat kelt az emberben, ami manapság nagyon klassz dolog, főleg a koreai gyártótól, akiknek az Optimus Black névre hallgató készülékük tényleg gyönyörű, de az Optimus 2X és az Optimus 3D inkább okos, mint szép.

 alt=
[+]

A készüléket magától a gyártótól kaptuk meg tesztelésre, végleges dobozban érkezett, nem egy fehér kartondarabban. A csomagolás mérete nem túl nagy, kinézete igényes, tartalma átlagos; az Optimus Sol mellé egy 2 GB-os microSD memóriakártyát, hálózati töltőfejet, microUSB-s adatkábelt és egy sztereó headsetet kapunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés