Hirdetés

LG Optimus L7 II dual - kettő a négyzeten

Bevezető, tartozékok

Az LG február végén, a barcelonai Mobile World Congress alkalmából rántotta le a leplet az Optimus L széria második generációjáról. A kissé túlkomplikált névvel megáldott Optimus L3 II, Optimus L5 és Optimus L7 II az elődmodellek koncepcióját követi, azaz alsó- és középkategóriás készülékekről van szó, igényes köntösbe öltöztetve. A tavalyi szériához hasonlóan idén is létezik kétkártyás kivitel az újdonságokból, első körben kapásból a nagytestvér dual SIM variánsa érkezett szerkesztőségünkbe.


[+]

Az ember önkéntelenül az elődjéhez hasonlítja tesztalanyunkat, a telefon megkaparintásakor mi is átnéztük, hogy pontosan mi változott. Legfontosabb talán a hardver, tesztalanyunk ugyanis immár egy kétmagos processzorral van szerelve, mely mellett a RAM mérete is másfélszeresre duzzadt, ami jótékony hatással van a működésre. Az operációs rendszer is szintet lépett, az Optimus L7 II dual 4.1.2-es Jelly Beannel van szerelve. Az Optimus L7 Nova kijelzőjét viszont egy sztenderd IPS-re cserélték; ennek már kevésbé örültünk.


[+]

A készülék egy apró, az LG stílusjegyeit magán viselő dobozban érkezett hozzánk az XXL GSM-től. A csomagolás a szokásos extrákat tartalmazza, a telefon mellett egy microUSB-kábel, egy töltőfej, egy kézikönyv és egy sztereó headset lapul a pakkban. A füles közepes hangminőséggel kecsegtet, a magas és mély hangok visszafogottan képviseltetik magukat zenelejátszás közben.

Külső

Az Optimus L7 II dual külseje továbbra is az L széria által kitaposott utat követi, a dél-koreai gyártó dizájnrészlege ismét a minőségi műanyagot és az egyszerű, ám szemrevaló formatervet részesítették előnyben. Fontos eltérés viszont a vonalvezetés finomodása, a második Optimus L7 lekerekített sarkakat kapott a kissé szögletes elődhöz képest. A borítás továbbra is műanyagból van, a kissé érdes mintázattal ellátott hátlap kényelmesen az ember kezébe illeszkedik. A dimenziók átlagosak, a 122,2 x 66,6 x 9,7 méretek mellé 127 grammos tömeg társul, azaz nem húzza le a zsebet a mobil. Nálunk egy fehér színű modell járt, ám a boltok polcaira fekete kivitel is érkezik majd.


[+]

Az előlap tetején egy VGA felbontású másodlagos kamera látható a bal fertályon, középen a hangszóró, a jobb szélen a közelségérzékelő kacsint vissza. A kijelző 4,3 hüvelykes képátlójú, a felbontása 480 x 800 képpontos, a pixelsűrűség így 217 ppi. Ennek megfelelően a kép élessége hagy némi kivetnivalót a HD és Full HD panelekhez szokott szemnek (utóbbiak pixelsűrűsége közel kétszer ekkora), a kategóriájában azonban korrektül helytáll. A panel fényerő és betekintési szög téren remekel, a színek viszont egy kissé fakóbbak a kelleténél, ám ez az IPS technológia sajátja. Az érintéseket természetesen kapacitív módon érzékeli, egyszerre akár több ponton is tud tapogatást regisztrálni. A képernyőhöz kapcsolódik a Smart Screen funkció is, mely kissé a Samsung tavalyi újdonságára hajaz: a kijelző nem kapcsol ki, amíg a telefon szemmozgást tapasztal.

A kijelző alatt négy kapacitív gomb kapott helyet, a megszokott vissza, főképernyő és beállítások billentyűket egy SIM-váltóval egészítették ki. Utóbbi nincs jelen az egy SIM-et fogadó verzión, helyette azonban egy speciális fizikai home gomb jár, mely értesítő LED-ként is funkcionál.


[+]

A hátlapon felül középen kapott helyet a krómmal keretezett elsődleges kamera, mely alatt egy LED villanó látható. Egyedüli díszítőelemként egy szürke LG feliratot kapunk, a külső hangszóró a bal alsó sarokban pihen. A hangja egészen korrekt a mobilos mezőnyben, a magas hangerő miatt beszélgetések kihangosításához jól használható, minőségi zenehallgatásra azért nem ajánlott (mint ahogy egyetlen telefon beépített hangkeltője sem).


[+]

A microUSB-aljzat alul árválkodik, a képernyőzárként is szuperáló ki- és bekapcsoló gomb baloldalt kapott helyet a hangerőszabályzóval egyetemben. A telefon jobb oldalán egy multifunkcionális billentyű található, mely alapértelmezett esetben a QuickMemo jegyzetelőszolgáltatást indítja el, ám ezt bármikor meg lehet változtatni a beállítások között, akár külső alkalmazás is rendelhető a gombhoz.

Hardver, rendszer, szoftveres extrák

Hardveres szempontból komoly előrelépés történt az elődhöz képest. Az Optimus L7 II dual lelke egy 45 nanométeres csíkszélességű Qualcomm MSM8225 lapka, mely a negyedik generációs Snapdragon család legkisebb tagja. A chipset tartalmaz egy kétmagos, ARMv7 utasításkészletű, magonként 1 GHz órajelű Cortex-A5 processzort és egy Adreno 203 grafikus gyorsítót, melyek mellett 768 MB RAM áll az alkalmazások rendelkezésére. A belső tárhely kapacitása 4 GB, melyből a felhasználó 1,78 GB-ot ér el, ez microSD-kártyával bővíthető tovább.

LG Optimus L7 II dual LG Optimus L7 II dual

Az átlagos működési sebeség megfelelő, az animációk nem szagatnak, a felületek közötti váltás sem lassú, a Jelly Bean óta jelen lévő, a felhasználói felület folyamatisságára jó hatással lévő Project Butter az LG újdonsága esetében is remek szolgálatot tesz. Néha viszont komolyan be tud szaggatni a telefon, ez jellemzően a kijezőzár feloldása után tapasztalható, így annyira nem zavaró a dolog. A 768 MB RAM limitációit azért érezni lehet, ha egyszere több erőforrás-igényes alkalmazást futtat az ember. A csúcsjátékok esetében szintén hátrányt szenved a telefon a csúcsgépek mellett (persze tiszta sor, hogy az Optimus L7 II dual nem egy játékra kihegyezett készülék), ez egyébként szintetikus tesztek eredményein is látszik (a Quadrant Standard sajnos nem volt hajlandó lefutni az eszközön).

Teljesítmény-teszt
Benchmark LG Optimus L7 dual Lenovo A660 Media-Tech Imperius N3xt Alcatel OT-997D
Quadrant Standard ? pont 2664 pont 2939 pont 1689 pont
Linpack for Android (single) 37,661 MF. / 2,23 s 38,403 MF. / 2,18 s 39,807 MF. / 2,11 s 34,628 MF. / 2,42 s
Linpack for Android (multi) 58,261 MF. / 2,89 s 64,623 MF. / 2,61 s 65,047 MF. / 2,59 s 59,432 MF. / 2,84 s
Smartbench 2012 Prod. 2057 pont 2097 pont 2147 pont 2210 pont
Smartbench 2012 Games 1544 pont 1711 pont 1499 pont 1722 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 5030 pont 5776 pont 5882 pont ? pont
Geekbench 2.4.2 464 pont 876 pont 829 pont ? pont

A telefonon az Android rendszer 4.1.2-es, Jelly Bean névre hallgató variánsa fut, mely 2012 júniusában látta meg a napvilágot. A történelem megismétli önmagát, tavaly anno az Optimus L7 is egy generációval régebbi rendszerverzióval érkezett. Az előd egyébként pont a napokban kapta meg a Jelly Bean frissítést (szintén 4.1.2-ről van szó), így a teszt alanyának is van esélye a későbbi támogatásra.

LG Optimus L7 II dual LG Optimus L7 II dual

A felhasználói felületet szokás szerint átdolgozták az LG mérnökei, néhol funkcionálisan is bővítve az átrajzolt Holo UI-t. A főképernyő legfeljebb hét oldalas lehet, melyeket számos egyedi minialkalmazással lehet telepakolni. A beállítások között négy téma található (ezek eltérő színvilággal és ikonkészlettel támadnak), megadható a lapozási effekt, illetve akár biztonsági mentést is készíthetünk a teljes összeállításról. A kijelző tetejéről lehúzható panelben néhány beállítás is helyet kapott, ezek listáját a felhasználó állíthatja össze. Említésre méltó továbbá a QuickMemo, mely egy speciális jegyzetelőt takar, ahol maga a kijelző a vászon. A képernyőzár is átment egy kis átalakuláson az alap androidos megoldáshoz képest, különféle órákat és naptárakat, valamint négy parancsikont is ki lehet ide rakni.

LG Optimus L7 II dual LG Optimus L7 II dual

Extra alkalmazásból számos akad a telefonon. Az AASTOCKS részvényadatokat jelenít meg, az Application Manager a gyári extrák menedzselésére szolgál, a Backup segítségével biztonsági mentés készíthető. A Dictionary egy DioDict-alapú szótárprogramot jelöl (magyarul sajnos nem tud), a File Manager egy fájlböngészőt takar, a FileShare-rel WiFi-hálózaton keresztül osztható meg a telefon tartalma. A Memo egy jegyzetelő, a Quick Translator a kamerával rögzített fotókon látható feliratokat fordítja le, a SmartShare személyében az LG saját DLNA-kliensét tisztelhetjük. A Task Manager az aktuálisan futó programok erőforrás-éhségét mutatja, a Weather az időjárást jeleníti meg. A RemoteCall a gyártó távoli diagnosztizáló szolgáltatása, a Safety Care pedig egy amolyan vészjelző, mely aktiválás esetén többek között a helyadatokat is elküldi az előzetesen megadott ismerősöknek. Az FM Radio, a Music és a Videos alkotta trió a multimédiás vonalat erősíti, előbbi rendelkezik beépített hangszínszabályzóval, utóbbi viszont a HD felbontású tartalmakat sem viszi. További alkalmazásokat a Play Áruház mellett a SmartWorld bolton keresztül is be lehet szerezni.

LG Optimus L7 II dual LG Optimus L7 II dual

Kamera, adatkommunikáció, akkumulátor

A hátlapi fényképező autofókuszos, a fotók felbontása legfeljebb 8 megapixeles, azaz képpontos lehet. Videót viszont maximum 720 x 480 pixeles felbontásban tud rögzíteni, ami azért egy kicsit kevés ebben a kategóriában, a HD elvárás. A beállítások között a fehéregyensúly, a világosság, fényérzékenység és a felbontás állítható. A fotókhoz színeffektek és jelenetek rendelhetőek, aktiválható a visszaszámláló, a geotagging bekapcsolásával pedig az aktuális koordináták is tárolásra kerülnek. A képminőségre főleg az alacsony dinamikatartomány nyomja rá a pecsétet, a világosabb részek kiszorítják a sötétebb elemeket. Néhol a kromatikus aberráció nyomait is fel lehet fedezni, valamint egy adag zaj is jár a képek mellé.

Adatkommunikációs szempontból közepes a felhozatal. A GSM-modul négysávos (850/900/1800/1900 MHz), az UMTS-egység háromnormás (900/1900/2100 MHz), mobilhálózaton elméletben 7,2 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebességre számíthat az ember. A WiFi-modul (802.11b/g/n) DLNA- és tethering-képességekkel kecsegtet, mellette 3.0-s Bluetooth és a-GPS várja a felhasználót. A telefon egyszerre két kártyát is tud kezelni, ám míg az egyiken telefonbeszélgetés folyik, a rendszer letiltja a másikat (azaz nincs dual active standby funkció). A hangminőség rendben volt mindkét oldalon.


[+]

Értékelés: LG Optimus L7 II dual
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya ? pont
Hogyan értékelünk?

A hátlap alatt egy 2460 mAh-s lítium-ionos akkumulátor lapul, melynek kapacitása a felső kategóriában is megállja a helyét. Masszív használat mellett persze egy nap alatt is nullára meríthető, visszafogott terheléssel viszont akár a két napos rendelkezésre állás is elképzelhető. Ehhez érdemes lehet aktiválni a beállítások között található energiatakarékos módot, mely jótékony hatással van az üzemidőre. A hivatalos anyagok szerint egy feltöltéssel 800 órányi készenlétre és hálózattól függően 570 perc (2G) vagy 750 perc (3G) beszélgetésre lehet számítani.

Az Optimus L7 II dual ott fejlődött, ahol kellett, az előd remek formatervét egy kissé átdolgozva, a belsőt erősebb processzorral és több memóriával megpakolva egy korrekt telefon lett az eredmény, mely többnyire megfelel a mai elvárásoknak. A kamerán lehetett volna dolgozni, adatkommunikációs téren pedig a mindössze 7,2 Mbps sebességű HSDPA és az NFC hiánya lombozza le az embert. Az egyetlen probléma az ár, a kártyafüggetlen piacon ugyanis 70 ezer forintba kerül a készülék, ami nem olcsó, sőt, a hardvert tekintve egyenesen drágának is mondható.

Persze ezt a konkurencia sem nézi tétlenül, a kevésbé ismert gyártók ezerrel nyomulnak a kétkártyás piacon. Érdemes lehet elgondolkodni a jóval olcsóbb Evolve modelleken (az FX420 és az FX520) és Gigabyte GSmart GS202+-on, de a hasonló árú, ám erősebb hardverrel, jobb kijelzővel és több memóriával szerelt Alcatel One Touch Idol is jó választás lehet. A szoftveres extrák és az elegáns formaterv miatt tetszett plecsnit tudunk adni, egy kicsit olcsóbban pedig akár sláger is lehet belőle.

LG Optimus L7 II dual

dr. Kind

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

LG Optimus L7 II dual
LG Optimus L7 II dual Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 122,2 x 66,6 x 9,7 milliméter
Tömeg 127 gramm
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat két normál méretű SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 480 x 800 pixel (217 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív, multi-touch IPS
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm MSM8225 l
Processzor típusa kétmagos, magonként 1 GH-es órajelű Cortex-A5
Processzor csíkszélessége 45 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 203
RAM mérete 768 MB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 4 GB
Memória bővíthetősége microSD-kártyával
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth van / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.1.2
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek AASTOCKS, Application Manager, Backup, Dictionary, File Manager, File Share, Memo, QuickTranslator, SmartShare, Task Manager, Remote Call, Weather, Safety Care, Music, Videos
Multimédia
Fő kamera 8 megapixel, autofókusz, LED villanó
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel 720 x 480 pixeles felbontás
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2460 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 800 óra
Beszélgetési idő 570 perc (2G) / 750 perc (3G)
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, dual SIM kivitel
  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés