Gyorskeresés
LG KU250 - 3G mindenkinek
A legolcsóbb 3G mobilok között indul harcba az LG üdvöskéje. Igen jó esélyei vannak.
Hirdetés
Bevezető
A napokban jelent meg a T-Mobile árlistájában az LG legújabb 3G telefonja, amely KU250 névre hallgat és igen kedvező áron kelleti magát. A helyzet az, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Az LG ugyanis megpróbált egy belépő szintű 3G készüléket alkotni, ez pedig a jelek szerint annyira jól sikerült, hogy szövetségesre is leltek a GSM Association nevű szervezetben. Aki esetleg nem tudná, a GSMA 1987 óta képviseli a világ szinte összes mobilszolgáltatóját, jelenleg több mint 700 operátor tartozik ebbe a szervezetbe 218 országból.

Nos, ez a komoly szervezet hirdette meg a "3G for All" kampányt, amelyre 8 telefongyártót jelentkezett olcsó 3G telefonokkal, a kiírást pedig jelen tesztünk alanya, az LG KU250 nyerte. Ez fel is jogosítja a gyártót arra, hogy használja a GSMA által kibocsátott logókat, amely első pillantásra szemet is szúr a kijelző alatt, illetve bekapcsolás után közvetlenül, hiszen a képernyő alsó sorában megjelenik a GSMA emblémája is. Számunkra ez a logó nagyon ismerős, hiszen ez a szervezet rendezi évenként Barcelonában az eddig 3GSM World Congress néven futott hatalmas mobilos banzájt is, amin idén mi is jelen voltunk.

Az LG ezzel az együttműködéssel igen kellemes helyzetbe került, hiszen elismerten alkotott egy olyan telefont, amely nemzetközi elismerést kapott, ráadásul pont abban a szegmensben tud előnyt kovácsolni ezzel, amelyikra valóban nagy az igény. Elég csak a hazai 3G állapotokat megfigyelni, mára már mindhárom szolgáltatónak van egész korrekt lefedettsége, amely folyamatosan bővülget, így talán év végére már elmondható lesz, hogy szinte az összes megyeszékhely, a főváros és a Balaton környéke legalább egy szolgáltató által lefedésre kerül.

Ez pedig tökéletes időzítés az LG KU250 számára, ha valamikor, akkor most van értelme megjelenni a piacon egy ilyen árfekvésű 3G telefonnal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG KP230 - kis kedves
Az LG belépőszintű készüléke sajnos nem annyira olcsó, mint amennyire buta.
-
LG KE500 - kicsit Shine
Az LG alsó-középkategóriás készüléke kifejezetten jóra sikerült.
-
LG KU990 - Viewty-beauty
Az LG a Prada alapjait felhasználva készített egy jóval nagyobb tudású, érintésvezérelt telefont.
Előzmények
Chilis csoki az LG-től
LG KU250 – 3G mindenkinek
-
LG KU970 Shine - ...ami fénylik
A 3G-s Shine a HSDPA támogatás mellett fél gigabyte belső memóriát és javított szoftvert kapott.
-
LG Prada - viselje az ördög
Megjött az LG divatmodellje, egy nagy érintőképernyő az egész. Csiszolni kéne még, de elég karcérzékeny.
Nagysebességű LG Shine
3G telefon az LG-től, Chocolate és Shine nélkül
-
LG L600v - rés a pajzson
Az LG 3G modellje nem csak megszorongatja, de sok esetben meg is veri a hasonló árú konkurens telefonokat.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







