Gyorskeresés
LG KG810 - az elegancia megérint
Az LG pengéje járt nálunk – reszkessen a Motorola és a Samsung!
Hirdetés
Bevezető
Megszereztük az LG egy újabb modelljét – ezúttal a dizájn a lényeg, na meg a pengeség. Boggal éppen arról beszéltünk, hogy mi is legyen a következő áldozat, amikor kikapta a kezemből a laptopot, katt, katt és már ki is találta, hogy az XXL GSM mit is fog nekünk legközelebb hozni. A modell ugyan szerepel a gyártó hivatalos hazai kínálatában, a címben szereplő szlogen is tőlük származik, azonban az LG Hungary-től eddig nem kaptuk meg tesztelésre, így külön köszönjük az XXL GSM felajánlását.

Az LG az utóbbi években nagyon durva offenzívába kezdett, és úgy tűnik, simán ki fog tudni lépni a Samsung árnyékából. Mondjuk nem indítottak túl jól: a hazánkban először forgalmazott B1200 modell bukása alapján nem sokan vettek volna LG részvényt, már amennyiben itthon is szerepelne a tőzsdén. Emlékeimben csak egy csúfosabb bukás merül fel, a Philips Fizz, amelynél a meghibásodási arány 90 % feletti volt, ezért gyorsan el is tűnt a forgalomból.

Az LG nem adta fel. Sorban jöttek az újabb és újabb modellek, mint például a feltűnően szürke C3310, vagy a szintén nem túl forradalmi C3300. Aztán jött a nagy villantás: a már mítikus Chocolate, majd ennek nitrós változata, a Turbócsoki, és a szintén sikeres darabnak számító L600v.

Nem új modellről beszélünk, a bejelentés már 2006 májusában megtörtént, azonban a telefon csak mostanra ért el kis hazánkba. A doboz egy külön élmény. A raffinált papírborító eltávolítása után férünk hozzá a nem mindennapi dobozhoz. Olyan, mint egy ékszeres ládika. A kevláros-pepitás mintázatú hasáb mágneses zárást kapott, amin egy „Life’s good”, azaz szabad fordításban „az élet szép” feliratú kis táblácska van. Ritkán látni ilyen igényes dobozt, annyi szent. A fedlap belső fele piros, ez jó kontraszt a kívül fekete tokhoz. Középen ücsörög a telefon, balra és jobbra pedig egy-egy újabb ládika helyezkedik el, az egyik a töltőt, rejti, a másik pedig a sztereó headsetet és a leírást a CD-vel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG KU970 Shine - ...ami fénylik
A 3G-s Shine a HSDPA támogatás mellett fél gigabyte belső memóriát és javított szoftvert kapott.
-
LG KP202 - izgalmak nélkül
Az KP202 anyira izgalmas, mint egy parlamenti közvetítés. Nem rejteget semmi meglepetést, csak a doboz hazudik.
-
LG Prada - viselje az ördög
Megjött az LG divatmodellje, egy nagy érintőképernyő az egész. Csiszolni kéne még, de elég karcérzékeny.
-
LG KE820 - a kalkulátor visszatér
A koreai gyártók imádják a zsebszámológépeket, az LG KE820 már a negyedik ilyen távol-keleti modell.
-
LG KE970 Shine - nem mind arany...
A Chocolate után az LG következő divatos dobása a Shine, amely szintén a formatervre gyúr.
Előzmények
LG KE770
-
LG KG920 - valódi ötös
Öt megapixel. Nem interpolált, hanem tényleg. Mindez fémházban, sok pénzért.
Prada mobiltelefon jövőre
Újabb díj az LG csokitelefonjának, ezúttal hazánkban
-
LG KU800 - turbócsoki
Csoki reloaded – ezúttal kizárólag a piros szolgáltató kedvéért.
HSDPA Csoki az LG-től
-
LG L600v - rés a pajzson
Az LG 3G modellje nem csak megszorongatja, de sok esetben meg is veri a hasonló árú konkurens telefonokat.
-
LG KG320 - koppintás
Mobilkártyának nevezi a gyártó, bőrtokban van. Láttunk már ilyet, de ez most LG.
LG Chocolate "Platinum" bejelentés
Újabb LG Shine képek
A fehér csoki Magyarországra érkezik
Magyarországon is népszerű a Csoki
Az LG feltalálta a színes Csokit
-
LG KG800 - a Szerencsi jobb
Az LG csokinak hiszi a saját készülékét. Mi inkább telefonnak, így majszolás helyett teszteltük.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







