Gyorskeresés
LG KC550 - a sebesség nélküli élmény
Fejlett multimédiás képességek, de gyenge adatátviteli funkciók jellemzik az LG szétcsúsztatható készülékét.
Hirdetés
Bevezető
Fura készülék az LG KC550. Utoljára hasonlót a Samsung G600-nál éreztem, remekül összerakott, jól kitalált, okos masina volt az is, de számomra nagyon hiányzott belőle a 3G. Most itt van az LG teljesen hasonló szellemben fejlesztett telefonja, szinte mindent tud, ami manapság elvárható lenne, de ez sem ismeri a szélessávú mobilhálózatokat.
Ám nem nekem fejlesztenek készüléket a gyártók, kicsit szűk célcsoport lennék. Vannak olyan felhasználók is, akik magasról tesznek a 3G-re, viszont a normális kijelzőt, a kamerát és a zenei funkciókat igénylik. A G600 is nekik készült, az LG modellje pedig erre is rátesz még egy lapáttal.

Csak azért nem néztem bután, amikor az XXL GSM hívott, hogy lenne egy KC550, mert előtte számos olvasói levél jött, amely mind arról érdeklődött, hogy lesz-e teszt. Lett. Persze, hogy lett, így négy-öt nap után már mindenképpen azt mondanám, hogy a kis LG szép sikereket érhetne el, hiszen pont a 3G kihagyásával elég alacsonyan lehetett tartani az árát, csont ugyanannyiért mérik, mint a már említett Samsung G600-at.

Nehéz döntés, reméljük, hogy a következő néhány oldal segít majd a választásban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG GD330 - jó, és?
Középkategóriás LG telefon, amely semmi egyedit nem tud felmutatni.
-
LG KS360 - a fiatalok álma
Divatos külsejű, jó minőségű LG mobil teljes billentyűzettel, kellemes multimédiás képességekkel és ki nem használt érintőkijelzővel.
-
LG KP 100 - Happy Meal mellé esetleg
A belépős LG kicsit túl egyszerűre sikeredett.
-
LG KM500 - az igazi vakítás
Zenei készülék az LG-től. Nem drága, jó minőségű, csak éppen bazári jellege van.
Előzmények
LG mobilok Dolby Mobile hangzással
Kézfejből csinál kijelzőt az LG
LG KP265: Zenemobil fiataloknak
LG Wine Európában és Japánban is
Bronzérmes lett az LG
Az LG is 8 megapixeles mobilon dolgozik
-
LG KF750 Secret - majdnem megérint
Az LG új divatcsúszkája 5 megapixeles kamerával, félig érintésérzékeny kijelzővel és DivX lejátszási képességgel büszkélkedik.
-
LG KF510 - csillagos villogós
Vártuk, megérkezett, örülünk - a KF510 ugyanis szép és jó. Plusz figyelmeztetés is a konkurenciának: az LG bizony ott van a nagyok között!
LG csoki 5 megapixeles kamerával
-
LG KP230 - kis kedves
Az LG belépőszintű készüléke sajnos nem annyira olcsó, mint amennyire buta.
-
LG KF600 - divide et impera
Iszonyatosan jó a KF600 kezelése. Csak a fele kijelző érintésvezérelt, de az remek.
-
LG KE500 - kicsit Shine
Az LG alsó-középkategóriás készüléke kifejezetten jóra sikerült.
-
LG KU990 - Viewty-beauty
Az LG a Prada alapjait felhasználva készített egy jóval nagyobb tudású, érintésvezérelt telefont.
-
LG KE820 - a kalkulátor visszatér
A koreai gyártók imádják a zsebszámológépeket, az LG KE820 már a negyedik ilyen távol-keleti modell.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








