Gyorskeresés
LG GW620 - belépés a klubba
Az LG első Android rendszerű gépén rögtön saját fejesztésű a kezelőfelület. A QWERTY gombsor pedig hibátlan.
Hirdetés
Bevezető
A kisebbik (de ettől még így is bőven elég nagy) koreai mobilgyártó is belépett az Android rendszerű készülékék világába, üdvözöljük. A hazánkban is hivatalosan piacra lépett (már kapható) GW620 mellett az idei barcelonai kiállításon egy olcsóbb modellt is bemutattak, de tesztünk alanya sem a csúcskategóriában indul, kezdőára mindenképpen 100 lepedő alatt alakul.
Amikor a kezembe nyomták a dobozt, még úgy tudtam, hogy nem a végleges telefon került a birtokomba, aztán kiderült, hogy mégis, maximum egy későbbi frissítéssel kerül javításra benne egy-két hiba. No, nem olyan problémák, amik a gép működésére kihatással bírnának, egyszerűen csak néhány fordítási tévedést kell majd korrigálni. Igen, a GW620 a második olyan Android rendszerű eszköz a piacon, amely magyar nyelven kommunikál.
Ez pedig idehaza igenis számít. Azt hiszem nem meglepő, ha azt mondom, hogy rengeteg olyan potenciális, üzleti felhasználó akad az országban, akinek angol nyelvtudása közelít a nullához. Éppen ezért - ha Android oprendszerre ácsingóztak - eddig csak a Samsung Galaxy Spica volt az egyetlen, számukra is kezelhető eszköz, most viszont megjött a vetélytárs, amely abban biztos, többet tud, hogy elcsúsztatható QWERTY gombsort is kapott.
A Mobile World Congress összefoglalójában is megemlítettük, hogy felmérések szerint az elmúlt évben a teljes, fizikai billentyűzettel ellátott okostelefonok piaca 250%-kal bővült, ami azt jelzi, hogy az érintős trendek mellett egyre többen jönnek rá arra, hogy a legfrankóbb szövegbevitel mégiscsak a fizikailag is jelen lévő gombsorral valósítható meg a legjobban. Nem csoda tehát, ha az LG is ilyen eszközt rakott össze: ha már Android, akkor adjuk meg a júzereknek azt, amire a jelek szerint vágynak. Hogy ez mennyire sikerült, az a következő oldalakon ki fog derülni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola Milestone 2 - a lényeg belül van
A Milestone megmentette a Motorolát, most pedig itt az utód, amely ismét komoly ellenfele lehet az aktuális konkurenciának.
-
LG Optimus One P500 - újabb sikergyanús történet
Az LG legújabb középkategóriás készüléke sok dolgot tud, amit a népszerű előd nem tudott. Világot nem vált, de igen kellemes.
-
Commtiva Z71 - erős kezdés
Hazánkban új gyártó a Commtiva, akik egy olcsó és nagyon meggyőző Androiddal mutatkoznak be.
-
LG GX500 - két kártyás, de nem meggyőző
Technikai paraméterei alapján az LG új dual-SIM készüléke kellemes darabnak tűnik; a valóságban viszont nem igazán az.
-
LG Optimus GT540 - Android olcsón, gyorsan
Kiváló hardveres adottságokkal rendelkező, Android rendszerre épülő okostelefon az LG-től, tudásához képest meglehetősen olcsón.
-
LG GD880 Mini - modern minimalizmus
A végtelenségig egyszerűsített formavilágú, minőségi, kellemes tudású unisex készülék az LG-től.
-
LG GM205 - a rádiózás királya
A legújabb koreai versenyző fiatalos dizájnnal, mini-subwooferrel, vezeték nélküli rádióval és kellemes árcímkével hívja fel magára a figyelmet.
-
Motorola Backflip - dobtak egy hátast
Az amerikai gyártó legújabb Androidja egyedi kialakítást kapott, melyet a jövőben is szívesen látnánk — csak egy kicsit erősebb hardver mellett.
Előzmények
MWC2010: LG GT540 - alsós Android
LG GT540 Android alapokon
-
Samsung i5700 Spica - magyaros fűszerek
A koreai gyártó második Android rendszerű telefonja nagyobb sikerre számíthat, mint a Galaxy. Leginkább az ára miatt.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










