LG G4 - nehéz rajta fogást találni

Bevezető, tartozékok

2015 januárt írunk, az LG pedig rögtön odacsapta a pezsgős üveget a legújabb zászlóshajójának hátuljához, ezzel elindítva a G Flex 2 piacra kerülését. A hajlított kijelzővel rendelkező készülékbe elsőként szerelte be a Snapdragon 810 chipsetet a vállalat, és ekkor még úgy tűnt, hogy az idei esztendő bizony a Qualcomm éve lesz. Jött is márciusban a HTC One M9, aminél a tajvaniak ugyanezt az SoC-t választották, jött viszont ezzel együtt a pofon is, hiszen a Samsung is előrukkolt két új zászlóshajóval, felvértezve azokat a saját fejlesztésű Exynos 7420 lapkájukkal, ami köröket vert teljesítményben a Qualcomm megoldására. Ezután jött csak a feketeleves, kiderült, hogy a S810 túlmelegszik, találtak benne konstrukciós hibákat, és ugyan nem lehet azt mondani, hogy ez szöget ütött volna a Qualcomm koporsójába, messze nincs így, viszont jelentős változások következhetnek be a félvezető tervező cég életében.

LG G4
[+]

Az LG mindenesetre nem lőtte el minden puskaporát, hiszen ők Ken Hong elmondásai alapján nem akarták Barcelonában leleplezni aktuális csúcsmodelljüket, éppen ezért – hogy a lehető leginkább a figyelem középpontjába kerüljenek – április közepén rántották le a leplet a G4-re keresztelt készülékről. A Qualcomm chipsetje körül fellépő hajcihő miatt viszont még a pletykagyárosok sem voltak tisztában azzal, hogy pontosan milyen lapkára fog esni a választás, végül azonban a bemutatón biztossá vált, hogy az LG nem kockáztatott, és inkább a kicsit visszafogottabb teljesítményt produkáló Snapdragon 808 SoC-t választotta. Jöttek is a fintorgások, hogy vajon ez elég lesz-e, pedig a már bemutatón a Qualcomm egyik felső vezetője is hangsúlyozta, hogy igyekeztek a lehető legtökéletesebben optimalizálni a rendszert.

LG G4
[+] LG G4 vs. LG G3

Márpedig abban bizony igaza van, hogy a hardver nem minden, azért nem szabad elfelejteni, hogy egy hatmagos, ismétlem hatmagos processzorral (hány embernek van egyáltalán ennyi magos CPU-val szerelt számítógépe) felvértezett készülékről beszélünk, teljesen új, bizonyos értelemben szebb és letisztultabb szoftverrel, ráadásul a rendszermemóriát is bővítette az LG, hogy biztos ne legyen gond az Android Lollipop egyelőre még mindig nem túl egészséges RAM kezelésével. A dél-koreaiak ráadásul fejlesztettek a kijelzőn, belepakoltak a mobilba egy rendkívül jó kamerát, és a G3 viszonylag gyenge üzemidejét is sikerült jóval feljebb tornázniuk, szóval elöljáróban egyáltalán nincs ok az aggodalomra, tenni is kell azért, hogy a Samsung készülékeit megszorongassa idén akár az LG, akár más gyártók más termékei.

LG G4
[+]

A készüléket a végleges csomagolásban, de nem a végleges tartozékkínálattal kaptuk meg. A doboz rémesen egyszerű, piros-fehér színben pompázik, felül csak a készülék neve látható, oldalt pedig az icipicit ívelt kijelzőre utaló kialakítással találkozunk. Belül csak egy microUSB kábelt, valamint egy 1,8 amperes töltőfejet találunk, mást nem küldött az LG, ám azt megtudtuk, hogy jár majd egy hallójáratba illeszkedő kialakítású QuadBeat 3 headset is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • Mobilarena TV: a négyesre irigyek a hármasok

    Mai adásunkban újra egy csúcsmodellt, az LG G4-et mutatjuk be, melybe már egy fejlettebb QHD kijelző, 16 megapixeles kamera, valamint Snapdragon 808 SoC került.

  • Törésteszten járt az LG G4

    A TechRax máris kipróbálta, hogy az LG G4 mennyire bírja a strapát. Az első ütést még nagyobb gond nélkül elviselte a készülék, a másodiknál kezdődtek a problémák.

  • Tízmillió G4-et értékesítene az LG

    A The Korea Times úgy tudja, hogy az LG következő, hivatalos bejelentés előtt álló csúcskészülékéből a gyártó legalább tízmillió darabot szeretne értékesíteni.

Hirdetés