Gyorskeresés
Land Rover S1 - lassú és robusztus
A terepjáróiról ismert márka a mobilok világába tett kirándulást. Ebben a Sonim segített.
Hirdetés
Bevezető
Nem újdonság, ha a mobiltelefonok mezőnyében felbukkan néha egy-két olyan név, amely eddig a piac teljesen más területein ért el sikereket. Néha csak névadóként szállnak be a buliba mondjuk divatcégek (Armani, Dolce & Gabbana), néha komolyabb az együttműködés (Samsung Adidas mobil), olykor-olykor pedig abszolút saját márkanév alatt meg jelenik meg valami telefon, amit persze nem úgy készítenek, hogy az eddig ruhákat hajtogató kínai gyári munkások hirtelen alaplapot forrasztanak. Egyszerűen megkérnek egy gyártót, aki bedolgozik, aztán lehet emblémázni a terméket, illetve háttérképet feltölteni. Ilyen lesz az első Mobilarena telefon, s ilyen tesztünk hőse, a Land Rover S1.

A Land Rovert valószínűleg nem nagyon kell bemutatni, világháborús idők után (1948) álltak neki terepjárót építeni, a komplett brit hadsereg ezeken közlekedett és közlekedik a mai napig, de polgári célokra átalakított verdákkal is meglepték a piacot. A Land Rover tipikusan brit cucc, mítoszok, hagyományok ölelik körül, miközben minőségben az ezredforduló után nem tudták felvenni a versenyt. Úgyhogy hosszú brit hiszti után (mindig ez van, ha valami patinás szigetországi cég beadja a kulcsot) a Land Rover ma már az indiai Tata tulajdona. A történelem fintora, hogy a büszke brit márka, amely a Defendert, a Freelandert és a Range Rovert adta a világnak most az egykori gyarmat fennhatósága alá tartozik.
Hogy kinek a fejéből pattant ki a mobilpiacra való belépés, azt nem tudni. Az viszont mindenképpen jó döntés volt, hogy erre a melóra a Sonim nevű céget szemelték ki, akikről közismert, hogy nem pipogya és puhány átlagmobilokat gyártanak, hanem igyekeznek a lehető legbrutálisabb telefonokat készíteni, amelyekre három éves, teljeskörű garanciát is adnak. Sonim telefonok mostanában sokat vendégeskednek nálunk, hiszen magyar forgalmazó is van, mi pedig az XXL GSM-től kaptuk a pakkot. Pakkot? Egy komplett kis szerszámostáskát, a durvább Sonim termékek csomagolása ugyanis ilyen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Evolve Phantom - isteni
Ismét egy új márka ostromolja a piacot, ráadásul egyből egy strapamobillal, ami olyat tud, amit senki más nem: lebeg a vízen.
-
Amit a vízálló telefonokról tudni érdemes
Mit jelent az IP-szabvány? Mi a különbség a vízállóság és a cseppállóság között? Tokok terén mi a helyzet?
Előzmények
-
Sonim XP1300 Core - atomtámadás ellen is véd?
Tovább durvította a Sonim a strapabíróságot, most már IP68-as szabványnak is megfelelő készüléket kaptunk.
-
Motorola DEFY - ez aztán döfi!
Az eddigi strapamobilok vagy csúnyák vagy buták voltak. Egészen mostanáig, mert megérkezett a Motorola DEFY.
-
Sonim XP2.10 Spirit - Bear Grylls mobilja
A Sonim legújabb strapamobilja nem tudásával, hanem rendkívül ellenálló felépítésével tűnik ki a tömegből.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








