Gyorskeresés
Lamborghini Ascent T98 - mi jöhet még?
Ha azt hiszed, már minden kínai csodát láttál és megmosolyogtál, akkor íme a legújabb sokk, az Ascent T98.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Tisztázzunk az elején valamit: én már-már fétis szinten rajongok a kínai mobilokért. És itt nem a Kínában készülteket kell érteni (hiszen még az iPhone 4-et is ott gyártják), hanem azokat, amiket eleve kínai típusok, ők tervezik meg (khm… másolják), ők is gyártják és ilyenek. Ezeknek a készülékeknek egészen különleges hangulata van, mindegyiken találni kisebb-nagyobb, több-kevesebb részletet, amitől nekem mindig széles mosoly kerekedik az arcomon.
Így aztán, amikor visszavittem a Samsung S5260-at az XXL GSM-be, megláttam ezt a kis „remekművet” a pultban. Rögtön rá is kérdeztem, hogy ez miféle szerkezet, mire Péter már rutinosan válaszolta, hogy ha tetszik, nyugodtan vigyem el tesztelésre. Nem is kellett kétszer mondania és amint közelebbről megnéztem, már tudtam, ezt vétek lenne itt hagyni.
Az elvileg Lamborghini Ascent T98 névre hallgató szerkezet tehát jött velem, ellenben a tartozékokról elég nehéz írnom. Ilyen ugyanis nincs, én kaptam hozzá egy hálózati töltőt, de az interneten fellelt képek alapján a dobozkában egy USB adatkábel, a hozzá való töltőfej és egy sztereó headset is található. Ezek azonban lényegtelenek, a hangsúly itt bizony a készüléken van és erről most mindenki meggyőződhet, aki a további oldalakat is elolvassa.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
ZiO Dual D1 - egy új szereplő
Egy új kínai márka kétkártyás készüléke, mely a myPhone sikereit szeretné elérni.
Vertu Signature Precious: Platina, zafír és rubin
-
ITTM Mobile Lady Mirror - ne nézz tükörbe
A világ egyik legkisebb mobilja, mely nőknek készült, meglehetősen egyedi kialakításban. Elég merész párosítás.
-
SciPhone i726 - az ördög műve
Minden idők legsúlyosabb kínai iPhone klónja, amivel simán vallatni is lehetne. Csak erős idegzetűeknek!
-
Brand X700 - nagydumás nagyinak
Egy kínai készülék, ami külsőleg nagyimobilnak látszik, de belülről már eléggé más a helyzet.
-
Vertu Signature S replika - ez már fáj
Igazából egy mondatot is nehéz írni róla, nekem viszont egy egész cikket kell. Íme a luxus mobiltelefon kínai csomagolásban.
Előzmények
-
Fly MC300 - szállj fel magasra
Egyedi formatervvel és borzalmas minőségű nyitómechanikával megáldott kétkártyás kagylómobil Oroszországból, az egyedi megoldások kedvelőinek. Epikus.
-
M.T.T. Solair - napfény járja át a szívem újra
Napenergiával is tölthető strapamobil járt nálunk. Természetesen Kínából érkezett, nem a minőség bajnoka.
-
ZTC 007 - a vízhatlan ügynök
Lámpával, lézerpointerrel és egyéb nyalánkságokkal felszerelt kínai strapatelefon érkezett hozzánk.
-
Ximax M007 és M009 - Vertu, két méretben
Megint egy sírva röhögős kínai koppintás, ami rögtön kettő igazából.
-
Storm Stormbringer - keletről jön-e a vihar?
Magyar termékként árult kétkártyás mobiltelefon MTK platformmal, Nokia 8800-ra hajazó külsővel.
-
Mobiado replika - a legfrankóbb kamu
Az ötmilliós telefon másolata jóval olcsóbb, ráadásul benne van a Nokia is. Szó szerint.
-
AnyCool mini iPhone - nem az, aminek látszik
Elérkezett a nagy nap; egy kínai iPhone koppintás jutott el a szerkesztőségünkbe. Fantasztikus ketyere.
Percről percre
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









