Hardver, szoftverezettség

És igen, végre eljött a pillanat, hogy az olcsónak mondható telefonok között is találunk rendes hardverrel szerelt masinákat, a Huawei tényleg odatette magát, méltó utódot adott ilyen téren is az Y200-nak. A készülékben egy 40 nanométeres csíkszélességű, ARMv7 architektúrára építkező Qualcomm MSM8225 Snapdragon chipsetet raktak, amiben a kétmagos processzor Cortex-A5 magjai maximum 1 GHz-re skálázódnak. A grafikus gyorsítást a kicsit szerény képességekkel megáldott Adreno 203 látja el, az 512 MB-os RAM modul pedig átlagos, a célnak végülis megfelel. A belső tárhely mérete papírom 4 GB, ebből a rendszer megeszik valamennyit, így nagyjából 2,2 GB-ot tudunk szabadon felhasználni. Ugyan ez elég kevés, a gyártó cserébe microSD támogatással látta el a kütyüt, így akár 32 GB-tal is meg tudjuk toldani az előbb említett mennyiséget.

A pontszámokból világosan kitűnik, hogy mi a különbség például a ZTE telefonjának egymagos és a Huawei szépségének kétmagos hardvere között. A Linpack érdekes módon ennél a készüléknél sem futott le, mint ahogy a G510 esetében is makacsul viselkedett. A két belső persze szinte ugyanaz, egy leheletnyivel magasabb órajelen dübörög a G510 processzora, ami némi eredményemelkedést mutat is. Ettől függetlenül az Y300 teljesítménye meggyőző, a napi használatban szinte mindenre megfelelő, gyors és folyamatos működés a jellemző. Játékok terén sem kell nagyon félni, ugyan a legdurvább game-ek már okoznak kellemetlen pillanatokat, egy középszerű mókázás abszolút rendben történik. Szuper dolog, hogy még az állandóan frissítést végző widgetek sem tördelik meg a gyorsaságot, egyáltalán nem fogunk idegeskedni oktalan megakadások miatt. Hasznos, hogy az alkalmazásváltónál kiírja a rendszer, hogy hány megabájt RAM áll még rendelkezésünkre, ha pedig a seprű ikonra rányomunk, akkor a teljes virtuális memória kiürül.

Az Y300 fedélzetén már az Android 4.1.1 verziója teljesít szolgálatot, ami köznapibb nevén Jelly Beanként híresült el. A külsőre rá sem lehet ismerni, a Huawei teljesen átdolgozta a felületet, melynek saját nevet is adtak. Az Emotion UI inkább az egyszerűségre törekszik, az almás rendszerhez hasonlóan nem találunk alkalmazások menüt, minden a saját magunk által megadott számú főoldalakon helyezkedik el, de a beállítások részlegnek is van egyszerűbb és bővebb nézete. Jópofa, hogy az értesítési panel ikonjait testreszabhatjuk, de változtathatunk a lapozáskor fellépő áttűnések között. Nem csupán ebben rejlik különlegesség, hanem az ötféle témában is, ezek között is szabadon válogathatunk, aktiválás esetén pedig a háttérképtől kezdve az ikonokig minden megváltozik, bár számítsunk arra, hogy előtte még a rendszer újraindul, ami nem túl szerencsés megoldás.

Az egyszerű szoftveres küllem ugyan sokak számára lehet üdvözítő, ám ez a szimplaság egy kicsit kihat a programkínálatra is, ugyanis a gyártó szinte kizárólag a legszükségesebb appokkal látta el készülékét. Ennek megfelelően találunk kétféle böngészőt, email klienseket, Google programokat, mint a Csevegő, a Google+ és a térkép, de érdemes még megemlíteni a zene- és videolejátszót, a naptárat, a számológépet és az üzenetkezelőt is, amiben kézbesítési jelentések kérhetők, valamint buborékos formában láthatjuk benne a szöveget. Kapunk még bónuszként egy zseblámpát, ami a hátsó segédfényt használja, valamint egy biztonsági mentés menüpontot, amin keresztül a legszükségesebb adatokat tudjuk külön fájlba menteni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!