Huawei Ascend G510 - árapály

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A Huawei az a gyártó, mely olyan sebességgel repítette magát az élmezőnybe, ami tényleg figyelemreméltó eredmény. Egyre több kínai gyártóval találkozhatunk, nem beszélve arról, hogy a telefonok legnagyobb részét is a távol-keleti országban szerelik össze. A Huawei viszont nem úgy közelítette meg az eseményeket, mint a kisebb vállalatok, hiszen a hálózatos piaci tapasztalataik és kapcsolati hálójuk is besegít a mobilos vonalon, ráadásul előbbi üzletág szépen jövedelmez is, tehát van miből foglalkoztatni a fejlesztőket. Az olcsó szegmensben az első, talán legnagyobb durranás az Ascend Y200 volt, mely amellett, hogy kellemes formavilággal rendelkezett, a gyártónak meglehetősen visszafogott árcímkével is sikerült felvérteznie, így korának egyik legjobb választása volt az alsó árszegmensben. Ezt megelőzte ugyan a T-Mobile Telekom számára gyártott Pulse, de ott még pont a partnerség hozta be a vevőket. A hatalmas kezdeti sikerek viszont egy időben rányomták bélyegüket a további termékekre is, ugyanis az Ascend P1 újabb, bár már csak közepes sikere után a Huaweinél igazi prémium gyártónak érezték magukat, igazából túl gyorsan akartak a mezőny legelejére kerülni.

Huawei Ascend G510
[+]

Szerencsére lassan rájöttek arra, hogy ez nem egészen így működik, úgyhogy bár nem kerülnek a középáras termékek nemzetközi fókuszba, a gyártó nem csak a prémium szegmensben próbálgatja szárnyait. Az idei MWC-n már megtapogathattuk a P1 utódját, mely szintén inkább a szolgáltatásokban igyekszik kitűnni, mintsem valami ultra durva hardverrel, mégis használhatatlan szoftverrel rendelkező kütyü legyen, és valljuk be, van keresnivalója ennek az eladási politikának is, sőt, talán sokak számára még fontosabb is. Az MWC-n persze nem ez volt az egyetlen újdonság, hanem tesztalanyunk is, mely az Ascend G510 névre hallgat, és amelyet hazánkban pont a Veletech kiállításon mutattak be hivatalosan. Az átformált és leegyszerűsített kezelőfelület mellett jó a formavilág is, plusz zsebünkbe sem kell mélyen belenyúlnunk, ha ezt a cuccot szeretnénk magunkénak tudni.

Huawei Ascend G510
[+]

A G510 abszolút átlagos dobozban érkezik, melynek tetején a masina sajtófotója díszeleg, ezen kívül pedig kizárólag a megnevezés és a Huawei logója színesíti a fehér felületet. A csomagolást egyszerű felnyitni, valójában egy-két mozdulattal hozzá is férhetünk a tartozékokhoz. A töltőfej és a microUSB kábel alap már, de a rádióhoz is szükséges normál kialakítású headset sem maradhatott ki. Az egyelőre kizárólag fekete színben elérhető telefonhoz más nem jár, bár ebben a kategóriában nem is divat ez sajnos.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés