Gyorskeresés
HTC Wings - Vox a négyzeten
Megérkezett a HTC egyik legnépszerűbb okostelefonjának, a Voxnak az utódja. Mit mondhatnánk: nagyot üt.
Hirdetés
Bevezető, csomagolás
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Föld nevű bolygó. E furcsa égitesten sok lény élt, köztük mesénk szereplője, egy tajvani óriás is, akit a legtöbben csak úgy ismertek: HTC. Pár év alatt az óriás sikeresen meghódította a Windows Mobile alapú eszközök piacát, egy jó pillanatukban pedig elkészítettek egy okostelefont, melyet Voxnak kereszteltek el. Nagyon korrekt kis készülék volt, sok ember lelte meg a társát benne, de a HTC egy idő után úgy gondolta, hogy ideje kicsit felpofozni a sikeres modellt, így tehát szóltak a mérnökeiknek, hogy toldozgassák-foldozgassák a Voxot és készítsék el az új jószágot. A dolgos munkásemberek így is tettek, a csoki elöntötte a búzamenzőket, és hipp-hopp, így lett a Wings.

Elnézést a bevezetőért. Volt tehát a Vox, mely bár általánosságban egy nagyon jó készülék, nem hibátlan. A 200 MHz-es TI OMAP processzor már megjelenésekor sem számított épp jónak, de azóta a legtöbben húzzák a szájukat egy ilyen chip láttán, valljuk be, jogosan. Mint azt sokan tudják, kétmagos CPU-ról van szó, ám a számításokért (így a gép sebességéért) felelős ARM magból csak egy van, a másikba mindenféle adatkommunikációs dolog van integrálva. Ezzel nincs is gond, már ha azt nem tekintjük annak, hogy az ilyen processzorral ellátott telefonok legfeljebb EDGE-t tudnak használni, hardveres okok miatt nem kaphatnak 3G/UMTS támogatást. A Vox piacra dobása óta viszont megjelent egy Qualcomm processzor, mely 400 MHz-es és támogatja többek között a HSDPA-t is. Evidens volt tehát, hogy a Wingsbe már ez kerül.

A készülék doboza nagyon mókás. Kívülről szép, olyan, mint a többi HTC-s box, a mágnesesen záródó belső részt kinyitva meg is láthatjuk új kedvencünket, kihúzott billentyűzettel. Azaz nem, ez ugyanis az átverés, a QWERTY gombsor csak egy matrica a szivacson. Én igazság szerint csak pislogtam, hogy ez most mi, de annyi baj legyen. Tartozékokból a következőket találjuk a csomag alján: adatkábel, töltő, sztereó füles, CD, leírás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HTC Rose - Ha én rózsa volnék...
Okostelefonba oltott Diamond, TouchFLO és érintés nélkül: íme a HTC S740, alias Rose.
-
Toshiba G710 - lassú klón
A Toshiba QWERTY billentyűzettel ellátott okostelefonja pont olyan, mint a kategória többi versenyzője. És még lassú is.
-
HTC Panda - a tévedés
A HTC nagy kijelzővel ellátott modellje alapvetően nem rossz gép, de az árát nem a tudásához igazították. Nagyon nem.
-
HTC Touch Cruise - Tom is szereti
Megérkezett a HTC legújabb Touch készüléke. Ezúttal már nem csak a kezelhetőség, hanem a tudás is öt pontos.
Előzmények
-
Asus M530w - miért nem Pocket PC?
Nálunk járt az Asus első Windows Mobile alapú okostelefonja. Kár, hogy nem PPC rendszer került rá.
-
Motorola Q9 - Amerikából jöttem...
Megérkezett a tengerentúlon rendkívül sikeres Moto Q utódja, a HSDPA-képes Q9.
-
HTC S710 (Vox) - jó üzlet
Szerkesztőségünkben járt a HTC legújabb, Windows Mobile 6 alapú okostelefonja. Nem csalódtunk.
-
HP iPAQ 510 - olcsó üzlet
A HP első okostelefonja alapvetően nem rossz készülék, de a kijelző sajnos nagyon elrontja az összhatást. Viszont olcsó.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.







