HTC One mini - tenyérnyi csoda

Előszó

Bár a gyártók szinte egybehangzóan azt mondják, hogy a jövő az úgynevezett phableteké, vagy legalábbis az 5 hüvelyk fölötti kijelzővel felszerelt okostelefonoké, a különféle összeesküvés-elméletek kedvelőin túl az átlagemberek is felfedezhetnek olyan dolgokat, amelyek alapján nem biztos, hogy az összes gyártónál szavahihető jósok ülnek. Lehetett ugyanis olyan pletykákat hallani, melyek szerint a Samsung Galaxy S4 Mini azért érkezett jelentősen később, mint az anyakészülék, mert túlságosan jóra sikerült és a koreai vállalat félt, hogy kannibalizálnák az eladásokat. Ami azt illeti, ebben lehet is némi igazság, mert akármennyire kellemes masina is a Galaxy S II és az S III, a jelek szerint sokan szerettek volna váltani, a rendes S4 előretolásával pedig egyértelmű is volt, hogy mire kell nekik. Az eladások az egekben.

Robert Downey Jr. with HTC

A tajvani HTC ellenben nincs kellemes helyzetben, hiszen ők azt szerették volna, hogy az említett készülékekről az ő One nevű modelljükre térjenek át a lelkes Android-felhasználók, de a jelek szerint nem jöttek be a számításaik. Pedig a készülék egy picivel a nagy konkurens előtt piacra tudott kerülni, a mi véleményünk szerint pedig nagyon egyben van, nem könnyű belekötni. A HTC pedig a hírek szerint továbbra is nehéz helyzetben van, amiből többek között Robert Downey Jr. szerződtetésével szeretnének kilábalni. Félreértés ne essék, nem a színész fogja tervezni a jövőre megjelenő készülékeket, ez a tajvaniaknál pár másik gyártóval ellentétben biztosan nem jelentene előrelépést; reklámarc lett az úr, az első próbálkozás pedig bár egyesek szerint zseniális, az én véleményem szerint kimondottan fantáziátlan. És nem mellesleg teljesen értelmetlen, de nyilván nem én vagyok a reklámszakember.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha tesztünk tárgya nem most, hanem valamikor tavasszal kerül piacra, mondjuk a HTC One-nal és a Galaxy S4-gyel egyszerre, a Galaxy S4 Mini előtt. A HTC One mini ugyanis egy nagyon vonzó ajánlatnak tűnik, hiszen elfogadható méretben tartalmazza azon tulajdonságok többségét, melyek egy okostelefont manapság sikeressé tehetnek. A Speedshop jóvoltából jó hamar hozzá is jutottunk egy tesztpéldányhoz, mely azonban nem végleges dobozban érkezett, így a hozzá kapott headset és töltő minőségéről sajnos egy szó sem fog elhangzani a cikkben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.

  • HTC One SV - egy kis 4G

    Tudásban a középkategória felső szegmensébe tehető a HTC üdvöskéje, amelynek legfontosabb újdonsága, hogy LTE hálózatokon is működik, viszont nem túl olcsó.

  • HTC One X+ - ha kell egy kis energia

    A HTC One X+ az előnyére változott, ráadásul a Jelly Beant is megkapta, ám nem éppen pénztárcabarát az árazása.

  • Négymagos okostelefonok viadala

    Ringbe szállnak az idei nagyágyúk, a négymagos processzor és a HD felbontású kijelző alapfelszereltségnek számít a mezőnyben.

Hirdetés