Gyorskeresés
HTC 7 Surround - hangosan is brilliáns?
Üzleti okostelefon kicsúsztatható hangfallal – van ennek célcsoportja? És egyáltalán: sikerült elérni a névhez illő minőséget?
Hirdetés
Bevezető
Több mint fél évvel a Windows Phone 7 debütálása után minket már nem vág földhöz egy újabb ilyen rendszerrel szerelt telefon érkezése. A kezdeti lelkesedésünk csillapodott némiképp, hiszen hamar kiderült, hogy a WP7-es mobilok belső felépítése egészen apró különbségektől eltekintve gyakorlatilag azonos. Olyan ez, mint a gesztenye: ha egyet láttál, láttad az összeset, s valószínűleg ez az egyik oka, hogy nincs akkora, kissé kockulós rajongótábora a platformnak, mint az Androidnak, amit millió módon testre lehet szabni, haxolni, mókolni. Mások számára azonban ez inkább előny, a WP7-tel nem kell csinálni semmit, amitől gyorsabb lesz, az összes gépre egyszerre jön ki a frissítés, megbízható, gyors, csak éppen egy kicsit unalmas – főleg azoknak, akik több ilyen telefont is láttak már.
Ugyanakkor megdöbbentő volt, hogy a Mobile Meeting 2011 után többen is írták a fórumban, hogy ott, a helyszínen láttak először, élőben WP7 mobilt, s elsőre azért továbbra is beüt. A felület gördülékenysége, a finom animációk és az egyszerű logika tényleg rabul tudja ejteni az embert, ráadásul a Microsoft gőzerővel dolgozik azon, hogy jobbá tegye a platformot, gyűlnek szépen az alkalmazások is, már érkezett frissítés, de erről mind-mind írtunk a WP7 blogban.
Ugyanakkor – hazánkban legalábbis – nincs nagy felhajtás a rendszer körül. Egyrészt elég kevés telefon van még piacon (s úgy néz ki, hogy a következő, izmosabb frissítésig nem is nagyon lesz több), másrészt ezek mind viszonylag drága modellek, ami leginkább a Microsoft által támasztott hardveres követelményeknek köszönhető. A gyártók közül viszont egyértelműen a HTC az, amelyik a legtöbb fantáziát látja a rendszerben – legalábbis ők építették a legtöbb modellt a platform köré. Hogy magukban mennyire látják a fantáziát, az már kissé érdekesebb kérdés, mert a Surruond már koncepcióját tekintve is kissé izzadtságszagú. Egy WP7 okostelefon, jellemzően az üzleti szféra számára megalkotott rendszerrel, megspékelve egy kicsúsztatható hangszóróval, ami el sem forgatja a zenelejátszó képét... hát, meglehetősen bénácska próbálkozás, de azért vagyunk itt mi, hogy megírjuk a véleményünket.
A HTC Surround hazánkban hivatalosan nem is került forgalomba, a tesztelt eszközt az XXL GSM szerezte be a kedvünkért, ráadásul elég messziről. A dobozon is látszik, hogy az at&t hálózatának készült a cucc, ezért nem is az eredeti csomagolásban érkezett. Ám mivel a WP7 testreszabhatósága nem kicsit korlátozott, ezért az amerikai szolgáltató is csak pár hub erejéig volt képes belenyúlni a rendszerbe, ezeket gyorsan ki is töröltem a bánatba, s a kezembe került egy gyári HTC.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
HTC 7 Pro - még nem profi
Megjött az első QWERTY billentyűzetes WP7 telefon, ám a megvalósításba több helyen is hiba csúszott.
-
HTC HD7 - professzor, nagy arccal
Hatalmas kijelzővel, elegáns részletmegoldásokkal és az új Windows rendszerrel jött meg a HTC újdonsága.
-
HTC 7 Mozart - hallgass a füledre
A HTC legújabb készüléke az első 8 megapixeles WP7 mobil. De akkor miért adták neki a Mozart nevet?
-
HTC Trophy - a hetes trófea
Megérkezett a HTC Trophy, amely a HTC Windows Phone7 alapú telefoncsaládjának legkisebb tagja. Elvileg játékra kihegyezve.
Percről percre
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










