Hirdetés

Hello Gloves - télen viselhető elektronika

Kínai webshopok kínálatában már láttam (meg az Amazonon is), de nem gondoltam volna, hogy lesz élő ember, aki Magyarországra is rendel belőle. Tévedtem, az XXL GSM-től ugyanis kaptunk tesztelésre egy pár kesztyűt, amely a Hello Gloves fantázianévre hallgat. Nem tudom, hogy ki gyártja, igazából mindegy is, a lényeg az, hogy megjött a kesztyű, amely egyben headset is, minden szócséplés helyett megmutatjuk mindezt egy videóban:

Ahogyan az a fentiekből kiderült, a Hello Gloves egy olyan kesztyű, amely egyrészt kapacitív ujjvégződésekkel rendelkezik, tehát lehet a segítségével érintőkijelzőt kezelni. Másrészt pedig a hüvelykujjnál van egy mikrofon-hangszóró kombó, a telefonhoz való párosítás után pedig innen szólal meg beszélgetőpartnerünk hangja. Viszonylag vérszegény, arra semmiképpen nem jó, hogy a kezünkből hangszórót csináljunk és sugározzuk jedi módjára a zenét vele valami tömegközlekedési járaton, de ha szinte betesszük a fülünkbe az ujjunkat, akkor jól hallani a másik felet.


[+]

Meglepő módon ő is jól hall minket, holott a dobozon levő illusztrációval ellentétben a kisujjhoz nem szalad drót, abban nincs mikrofon, ez is a hüvelykujjnál kapott helyet. Ha kifordítjuk a ruhadarabot, akkor elég jól látható, hogy hova varrták be a kábelt, éppen ezért nedvességgel nem okvetlenül szerencsés érintkeznie, ami mondjuk pont egy szövetkesztyűnél felvet problémákat. Vízben mosni tilos, ha összekoszolódik, akkor szárazon lehet megpróbálni törölgetni, hóembert ne építsünk benne, hógolyózni nem érdemes vele.


[+]

A kesztyű gallérjában van az akkumulátor, kapacitása 160 mA, de pár órányi beszélgetési időre képes, a kütyü papírja szerint 12 órát is tud, de ezt fenntartásokkal fogadtuk. Saját töltőkábele van, aminek egy vége sima USB, a másik pedig egy kör alakú csatlakozó, kár, hogy a microUSB-t kihagyták. A csuklónkra kerülő részen van két gomb, az egyikkel a hívást tudjuk felvenni (ha sikerül, ez nekünk nem akart működni), a másikkal kikapcsoljuk az egészet, ha hosszan nyomjuk, akkor tudjuk a telefonhoz párosítani. Van egy kis vibramotor is itt, ez rezeg, ha hívásunk jön, illetve egy kék led is villog (párosításnál és merülésnél pirosan is). Miután nincs a cuccban külön mikrofon, így akár úgy is működik, ha ökölbe szorított kezünkből csak a hüvelykujjunkat emeljük fel (kvázi egy IRL “like” ikont létrehozva), de úgy tűnik nagyon májernek az ember, ha a kisujját a szája elé tartja.


[+]

Nyilván nem vagyok egyedül a véleményemmel, szerintem ez elég idétlen. Ugyanakkor roppant szórakoztató is, mindenki ki akarta próbálni, akinek csak mutattam. A gyakorlati haszna viszont meglehetősen csekély, mivel nincs rajta kijelző, ezért nem látjuk, hogy ki hív, a telefont egyébként is elő kell venni (pláne, ha a hívásfogadó gomb nem működik rendesen), akkor már azt is odatehetem a fejemhez, mint egy ember. Nyolc lepedőt kell rá áldozni, több színben is létezik, szerintem tipikusan a “vicces ajándék valakinek, akinek nem tudunk értelmeset venni” kategória, már ha árban beleesik abba a szegmensbe, amit ilyesmire szánunk. Plecsnit nem adunk rá, szilveszterre pont jó volt egy kicsit idétlenkedni vele.

Bog

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Hirdetés