Google Nexus 7 - Android 4.1 alapon

Bevezető, tartozékok

Június 27-én elstartolt a Google I/O, azaz a keresőóriás kétnapos fejlesztői konferenciája. A rendezvényt óriási figyelem övezte (a jegyek röpke 20 perc alatt el is fogytak), hiszen az eseményen a zöld robotos operációs rendszer legújabb verziójáról is lehullt a lepel. A Jelly Bean nem okozott túl nagy meglepetést, inkább ráncfelvarrásról és optimalizálásról, mint forradalmi fejlesztésről van szó, ám a nyitóbeszéd során a legújabb Nexus készülék is bemutatásra került. Az Asus gyártmányú táblagép , a Tegra 3-mal és 1280 x 800 képpontos IPS panellel szerelt masina ugyanis a konkurenciához képest pofátlanul olcsón került piacra, az alapmodell ugyanis 200 amerikai dollárt (átszámítva körülbelül 50 ezer magyar forintnak felel meg) kóstál, így kapásból ár-érték bajnoknak kiáltották ki a Nexus 7-et.

Google Nexus 7
[+]

Bár a Nexus készülékek jellemzően a Google márkanév alatt kerülnek a boltok polcaira, az egyes eszközök eltérő gyártók üzemeiből kerültek ki. A legelső ilyen telefont, azaz a Nexus One-t a HTC készítette, melyet a Samsung gyártmányú Nexus S követett. Tavaly két Nexus modell is napvilágot látott, táblagép-fronton a Motorola Xoommal, a telefonok piacán a Samsung Galaxy Nexus-szal támadott a keresőóriás. Idén egy negyedik céget, az Asus-t választották a referenciagép elkészítésére, ami nem is csoda, lévén a tajvani gyártó igen komoly androidos táblagépekkel jelentkezett az elmúlt évben. A Transformer széria tagjai hardveresen, szoftveresen és formaterv szempontjából is a csúcsot képviselik, arról nem is beszélve, hogy az Asus a rendszerfrissítésekről sem feledkezett meg.

Google Nexus 7
[+]

A táblagép doboza nagyon jól néz ki, ám az alkotóelemek egy kissé túl szorosan illeszkednek egymáshoz, így a kicsomagolás nem éppen egyszerű menet. A dobozban a szokásos tartozékok lapulnak, az Asus egy microUSB-kábelt, egy töltőfejet és egy kézikönyvet mellékelt a Nexus 7-hez. Pozitívum, hogy a masinát egy szabványos microUSB-kábellel lehet tölteni, elbúcsúzhatunk a speciális és gyakran nehezen pótolható csatlakozóktól.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés