Fly Tornado Slim - jöttömre kelet felől számítsatok

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Már ránézésre gyanús volt, hogy a Fly Tornado Slim aliasszal futó, добрый день-tal köszönő készülék nem feltétlenül egy kezdő gyártó szárnypróbálgatása lesz egy specifikus piacra pozicionálva, már csak a prémium külső alapján sem, pár perc nyomkodás után pedig egy egészen kiforrott valami benyomását keltette. A nyomravezetői díjat ezúttal a készülék (egyik) hivatalos oldalán felbukkanó Guinness Rekord plecsni kapja, innen már nem volt nehéz fényt deríteni a ketyere valódi kilétére.


[+]

A megjelenésekor 5,1 milliméteres vastagságával a világ legvékonyabb okostelefonjának járó elismerést kiérdemlő eszközt a Gionee követte el 2014 végén, eredetileg Gionee Elife S5.1 néven. Habár a trónfosztásra még ugyanazon évben, nagyjából egy hónap múlva sor került, ráadásul duplán, az orosz piacon Fly márkanéven futó készülék továbbra is elképesztően vékony, ez ugye matematikailag igazolható ténykérdés, és bár az esztétikum szubjektív, testületileg úgy határoztunk, hogy ennek tetejébe még szép is, esetleg a gyártót idézve szexi. Ezen mit sem változtat a tény, hogy elsőként a 2014 decemberében megjelenő Oppo R5 -0,25 milliméterel tudta túllicitálni a Gionee rekorderét, majd ugyanebben a hónapban a Vivo 5X Max vette át az abszolút vezetést a maga 4,75 milliméteres vastagságával. A tömegre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre hivatalos információk, de nagy valószínűséggel a KAZAM Tornado 348 – igen, ez még mindig ugyanaz a készülék – eséllyel pályázhat a pehelysúlyú kategóriában is 100 gramm alatti, számszakilag 97 grammos össztömegével. Ebből az aspektusból talán csak a tavaly kiadott, hasonló dimenziókkal, bár kissé korszerűbb specifikációval rendelkező indiai MicroMax Canvas Silver 5 Q450 lehet konkurencia.


[+]

Gionee Elief S5.1, KAZAM Tornado 348, Fly Tornado Slim, vagy igény szerint simán csak a tesztcucc tehát bizonyos tekintetben kétséget kizáróan világelső. Mivel egy majd két éves készülékről van szó, a specifikációtól nem fogunk hanyatt esni, bár akkoriban egyáltalán nem számított avétosnak, ennek ellenére még mai viszonylatban is korrektül teljesít a masina, nem beszélve arról, hogy ilyen áron – hogy pontosan milyen áron is az majd a slusszpoén lesz – jelenleg közel, s távol(-keleten), nem találunk hasonló ajánlatot. Főleg nem fémbe és üvegbe foglalva.


[+]

Nem csak a készülék, a csomagolás is meggyőző. Az orosz piacra szánt verzió horizontális tájolású, elegáns, vékony dobozban érkezik, a design pedig félreérthetetlenül a tudtunkra adja, hogy amit benne találunk az igencsak karcsú. Mármint nem a felszereltség, az ugyanis teljesen szokványos. A készüléktálca alatti fakkokban SIM-tű, 1 amperes hálózati töltőfej, microUSB adat- és töltőkábel, valamint mikrofonos sztereo headset rejtőzik némi orosz nyelvű dokumentáció társaságában. Ha valakiben felmerülne, hogy első ránézésre a Fly Tornado Slim megtévesztésig hasonlít az Allview X2 Soul Minire, akkor nem téved, tesztalanyunk a szoftvert, a csomagolást és a hátlapra szitázott márkanevet leszámítva egy az egyben megegyezik a kínai gyártó román partnere által forgalmazott eszközzel. Viszont mégiscsak érdemes megnézni a terméket, noha az Allview-t annak idején megszemléltük, lévén olyan árat biggyesztett mellé a Coolicool, ami már akkor is vonzó ajánlattá tenné a Fly-t, ha az egyébként nem lenne egy kifejezetten kellemes és szemrevaló termék. Nem mellesleg kíváncsiak voltunk arra is, hogy egy elvileg nem hazánkra szabott, Kínából rendelhető termék mennyire lehet életképes akkor, ha azt feltételezzük, hogy teljesen átlagos felhasználói tapasztalattal rendelkező vásárlók kezébe kerül.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Fly

Hirdetés