Evolve Raptor 2.0 - két kártyára vadászik

Bevezető, strapabírás, tartozékok

Az Evolve komolyan gondolja a strapamobilok piacát, a cseh illetőségű cég alig fél év alatt négy modellt dobott piacra a kategóriában. Bár a gyártó újdonságának neve egy, már meglévő modell új változatára utal, erről szó sincs. Mint anno a szintén Evolve gyártmányú Predator 2 esetében, a mai tesztalanynál is a két SIM-kártya befogadására utal a név mögötti szám. A névadás egyébként maximálisan beleillik a gyártó jelenlegi palettájába, a már említett Predator mellett volt már Gladiator és Phantom is, kíváncsian várjuk a Terminator és Hulk modellek érkezését.

Evolve Raptor
[+]

A strapamobilok esetében kardinális kérdés, hogy az adott modell pontosan mennyire is bírja a fizikai igénybevételt. A Raptor 2.0 esetében az IP54 szabványnak megfelelő védelmet kapunk, ahol az első szám a porral, a második a vízzel szembeni ellenállást jelöli. A por esetében hat a maximum, az ötös érték jelentése alapján a szemcsék bár néhol bejuthatnak a borítás alá, az elektronikában nem tudnak kárt tenni. Víz esetében nyolc a maximum, a négyes érték a cseppállóságot jelenti. Emellett a készülék ütés- és rezgésálló borítást is kapott, ám ennek mértékéről nincs hivatalos információ.

Evolve Raptor
[+]

A készülék egy közepes méretű fekete kartondobozban érkezett a szerkesztőségbe, melyet a Gladiator csomagolásához hasonlóan néhány lángcsóva díszít. A doboz a szokásos tartozékokat rejti, a kézikönyv mellett egy töltőfejet, egy microUSB-kábelt és egy sztereó headsetet kap az ember. Utóbbi minőségéről nem lehet ódákat zengeni, a kemény műanyag fejek kissé kényelmetlen kialakítással rendelkeznek, a hangzás élettelen és tompa.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • SynQe Q2 - katona dolog

    A SynQe Q2 keményfejű, ám mégis okos, kétkártyás, ráadásul igencsak ellenálló. Az IP67-et lazán megugorja, de még a katonai szabvány sem kihívás számára.

  • Evolve Gladiator - harcra készen

    Az Evolve legújabb strapamobilja IP68-as minősítéssel van felvértezve, szoftveres oldalon viszont nem sokat kínál.

  • Evolve Predator 2 - ugrásra kész

    Kiköpött Sonim, csak éppen olcsóbb, két SIM-et kezel, adóvevő is van benne és érintőkijelzős. Igen gazdag az alapcsomag is.

Hirdetés