Elindult a Mobilarena csapatának új portálja

Veletech.hu

A Mobilarena szerkesztőségi blogjának olvasói már értesülhettek róla, hogy egy új portált készülünk indítani. Örömmel jelenthetem, hogy a portál él, a neve pedig Veletech.hu.

Miről? Kiknek? Kiktől?

A Veletech.hu egy technológiával foglalkozó portál, melynek indítását már évek óta tervezzük. Nem titkoljuk, hogy az ötletet az Engadget.com adta, az Egyesült Államok egyik legsikeresebb oldala ugyanis kiválóan vegyíti a technológiát a közérthetőséggel, miközben egy egyszerűen és mindenki számára egyértelműen kezelhető, letisztult dizájnnal rendelkezik. Időközben azonban csavartunk egyet a koncepción, körülnéztünk a piacon, elemezgettünk, gondolkodtunk, s bár a felület egyszerűsége és logikája megmaradt, a tartalmi szempontokat újraalkottuk.

Ennek eredménye, hogy a veletech.hu igen színesnek ígérkezik, de nem a szó bulváros értelmében. Elsődleges célunk, hogy kiszolgáljuk azokat az olvasókat, akik bár érdeklődnek a technológiai újítások és eszközök iránt, nem igénylik azt a szakmaiságot, melyet a Mobilarena és a Prohardver nyújt a célközönségének. Az indítást megelőzően komoly piackutatást végeztünk, melyből kiderült, hogy Magyarországon hatalmas az igény egy olyan lapra, melyet a hölgyek is szívesen böngésznek, ám ilyenből egyelőre nincs érdemi. Nem kell megijedni, természetesen nem egy pink-tech oldalt szeretnénk készíteni, de foglalkozni fogunk a hölgyeket jobban érdeklő témákkal is. Ezt az irányt erősítendő Bocha és Bog mellett egy hölgy is gyártani fogja a híreket és cikkeket: Dorka keresztnevű szerkesztőnk az oldalon rory álnéven fog tevékenykedni.

Hogy milyen témákban tervezünk írni? Sokban. Nem csak mobilokról lesz szó, bár természetesen az sem fog hiányozni a repertoárból. Rengeteg rovatot indítottunk el, hogy lefedhessük azt a potrfóliót, amiben minden benne van, ami árammal működik. Ha valaki esetleg hallgatja a Rádiócafén a Konnektor című műsort, akkor nagyjából képben lehet, hiszen ott is minden szóba kerül, ami csak a környezetünkben, a mindennapi életünkben kütyünek számít. Ennek megfelelően a következő témákat hoztuk létre:

  • mobiltelefon: telekommunikáció, mobilok, okostelefonok, azaz minden, amivel a Mobilarenán is lehet találkozni. Csak kevésbé mélyen.
  • notebook: itt természetesen hordozható számítógépekről lesz szó, jellemzően olyan eszközökről adunk hírt, amelyek érdekesek, különlegesek, újszerűek.
  • táblagép: nem maradhat ki a témák közül a mostanában talán legdinamikusabban fejlődő mobiltechnológiai termék, az iPad megjelenésével hódító útjára indult kategória ma már külön rovatot igényel.
  • házimozi: HD tévék, 3D technológiák, lejátszók, hangfalak és egyéb érdekességek tartoznak ide.
  • multimédia: zenelejátszó, fülhallgató, digitális képkeret, kijelzők kapcsán kerülnek ide információk, ez a terület is igen szerteágazó, de igyekszünk úgy szűrni a tartalmat, hogy ne vesszünk el a részletekben.
  • háztartás: nem maradhat ki a szórásból a mosógépek, porszívók és egyéb otthoni kütyük világa sem, mivel ezek az eszközök is egyre okosabbak, kaját rendel a hűtőgép, SIM kártya kerül a zuhanyfülkébe, magától porszívóz a robot.
  • fotó-videó: itt értelemszerűen fényképezőgépek és kamerák kerülnek a fókuszba, jön a 3D rögzítés, úgyhogy lesz itt téma bőven.
  • kütyük: minden más, ami a többi témába nem tolható bele, különleges adathordozók, USB-re csatlakoztatható miegymások, virtuális kakukkal felszerelt toronyóra Android rendszerrel és vezeték nélküli toronylánccal.
  • IT: neve ellenére itt is könnyedebb témák lesznek, böngészőkről, szoftverekről, cloud szolgáltatásokról, operációs rendszerekről kerülnek ide hírek.

Látható, hogy megpróbáljuk az egész kütyüvilágot tematizálni, remélhetőleg nem marad ki semmi, de ahogy sokasodik a tartalom, mi is fogjuk látni, hogy mik azok a témák, amelyek jobban, illetve kevésbé pörögnek, s persze azonnal változtatunk a struktúrán, ha azt látjuk, hogy úgy átláthatóbb. Egyelőre még nincs, de csak napok kérdés és elindul az enciklopédia, ahol megpróbálunk mindenféle technikai kifejezést, rendszert, fejlesztést és rövidítést megmagyarázni közérhető, emészthető módon azért, hogy egy picit közelebb hozzuk azok számára is a technológia világát, akik idegenkednek, vagy megriadnak a sok idegen kifejezés és szakszó láttán.

Miért nem a Prohardver lapcsalád részeként?

Mint a neve is mutatja, a Veletech.hu fontos része lesz a közösségi média. Az elkövetkezendő hónapokban várhatók ezirányú bővülések, jelenleg a közösségi oldal kimerül abban, hogy a Mobilarenán megszokott, klasszikus értelembe vett fórum nem lesz az oldalon, a kommunikáció ugyanis Facebookon keresztül zajlik majd, aki tehát véleményezné szeretné az oldalt, a híreket vagy az azokban szereplő termékeket, az csak saját nevén, saját arcképével teheti meg. Ettől többek között azt reméljük, hogy erős közösségteremtő erővel fog bírni, de nem elhanyagolható az sem, hogy így remélhetőleg minimális lesz a fórumos trollok száma.

Mindebből részben kiderült, hogy az oldalt miért nem a RI/OS motor alá raktuk be. De fontos az is, hogy a Veletech.hu-t tartalmi és hirdetési szempontból is külön szeretnénk választani a Mobilarenától és a Prohardvertől; ez az oldal másoknak szól, más típusú tartalom található rajta, a közös pont mi vagyunk. Ebből adódóan nagy érdeklődéssel nézzük, hogy hogyan alakulnak a kezdeti látogatottsági számok. Nem mellékes az sem, hogy ez az oldal egy igen dinamikus, az igényekre rövid időn belül (azonnal) reagáló felület szeretne lenni. Gyors fejlesztésekkel próbáljuk követni majd a piac mozgását azért, hogy folyamatosan releváns tartalmat láthasson itt bárki, aki a veletech.hu-ra téved.

Indulunk!

Nagyon röviden összefoglalva ez lenne az új portálunk. Mindenképp szeretnénk kihangsúlyozni, hogy a Veletech.hu és a Mobilarena más-más olvasókat céloz meg, és bár termékek tekintetében biztos lesz átfedés, megközelítésben és stílusban nem biztos, hogy sokszor lehet majd ugyanazzal találkozni. Itteni törzsolvasóink megnyugtatása végett pedig azt is el kell, hogy mondjuk: a Mobilarena mindig is a prioritási listánk elején lesz, a Veletech.hu indulása tehát nem fogja felborítani az itteni dolgokat. A telekommunikáció iránt érdeklődő olvasókat továbbra is napi 10-12 hírrel és havi 20 fölötti készülékteszttel próbáljuk majd kényeztetni. Pár héten belül pedig indul majd a Mobilarena TV is. De ez a nap most a Veletech.hu-ról szól, tessék tehát kattintani, nézegetni és véleményezni! Köszönjük!

Bocha

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés