Gyorskeresés
Dell Venue - amerikai szépség
Nincs QWERTY és Windows helyett Android fut a Venue páros másik tagján. Viszont ez is igen vonzó jelenség.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Érdekes látni, hogy manapság mennyire kibővült a mobiltelefont gyártók köre. Ez pedig egyértelműen az okostelefonoknak köszönhető, ami mint kategória, óriási fejlődésen ment keresztül és egyre népszerűbb a felhasználók körében is. A nagy és régóta ismert gyártók sikere arra ösztönzött több más céget, hogy szálljanak be a bizniszbe, így olyanok is megjelentek, akikről korábban el se tudtuk volna ezt képzelni.
A számítástechnika nem is áll olyan messze az okostelefonoktól, amik mostanra már egyfajta mini számítógépnek is vehetők, a csúcsmodellek teljesítménye a netbookokéval vetekszik. A Dell első nekifutásai nem igazán szóltak nagyot, azonban amikor bemutatták a Venue és Venue Pro párost, akkor végre sokaknak felcsillant a szeme. A Pro utótaggal ellátott modell már járt nálunk, ő a WP7 vonalat erősíti, és most megkaptuk a testvérét is, amely viszont az Android világában próbál érvényesülni.
A készülék kissé szokatlan módon jutott el hozzánk. Eredetileg olvasói felajánlás kapcsán kínálták fel, majd időközben eljutott az XXL GSM-be, ahol egy új tulajt is találtak neki, de az eredeti tulajdonos kérése szerint előbb megkaptuk kipróbálásra. Ez tehát tulajdonképpen egy használt készülék, bár ezt senki meg nem mondaná róla, hiszen tökéletes állapotban van. Miután a készüléket már eladták, így kiemelten vigyáztam rá, ezen okból pedig a képernyőn lévő gyári fóliát sem távolítottam el. A képeken vagy a videón látható esetleges karcok nem a képernyőn, hanem a fólián vannak, alatta a képernyő teljesen sértetlen. A doboz külsőre teljesen egyezik a Pro változattal, persze a feliratok és képek le lettek cserélve. Belül is hasonló a helyzet, a telefon alatt lévő kis belső dobozkában találjuk a hálózati töltőfejet, egy USB kábelt és egy sztereó fülest, cserélhető gumidugókkal, meg némi papír alapú leírást.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nem akar Mango mobilt a Dell
Dell Streak Pro: qHD kijelző és kétmagos processzor
Visszavonuló az internettáblák piacán
-
Alcatel One Touch 990 - érintsd meg a droidot
Megérkezett szerkesztőségünkbe az Alcatel második androidos készüléke, amely a színvilágával és a formatervével leginkább a fiatalabb korosztályt célozza meg.
Előzmények
-
Dell Venue Pro - gyönyörű óriás
A Dell új szereplőként lép a WP7 okostelefonok piacára, első készülékük nem csupán egyedi, hanem igen szépre is sikeredett.
-
Meizu M9 - távol-keleti finomság
Szerkesztőségünkbe érkezett a Meizu M9, amely jelenleg a legnagyobb felbontású kijelzővel szerelt androidos készülék.
-
Samsung Galaxy S Armani - droid öltönyben
Giorgio Armani és a Samsung ismét készítettek egy közös mobilt. A Galaxy S öltönyös változata finom készülék, de megkérik az árát.
-
Google Nexus S - másik galaxis
A Google folytatja a Nexus sorozatot, melynek legújabb tagját a Samsung gyártja. Vajon van annyira úttörő, mint az előd?
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









