BlackBerry Torch 9860 - alternatív világ

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

A hétköznapi emberek számára a BlackBerry egy elég különc valami, ráadásul sokan talán még nem is hallottak a kanadai RIM (Research In Motion) által gyártott márkáról. Való igaz, jómagam is ritkán találkozom ilyen mobillal, eddigi Mobilarénás pályafutásom alatt mindössze egy, a Pearl 3G 9105 járt nálam, és korábban is csak 1-2 modellel kötöttem közelebbi ismertséget. Ám az óceán túlpartján sokáig az üzletemberek elválaszthatatlan társa volt, hiszen a cég kifejezetten erre a vevőkörre összpontosított.

BlackBerry Torch 9860
[+]

Most, amikor az Android és az iOS már a világ minden pontján rohamosan terjed, a RIM-nek is lépnie kellett, főleg, mert az értékesítési adatok elkezdtek zuhanni. A szoftveres megújítás mellett a készülékek is változtak, elkezdtek például a multimédia felé nyitni. Aztán most, hogy az érintőképernyő a menő, ők is beálltak a sorba és még a BlackBerry védjegyének számító QWERTY billentyűzetet is elhagyták (bár újabban ez is egyre népszerűbb). Az első ilyen próbálkozásuk, a Storm és Storm 2 sem volt igazán átütő erejű a maga korában.

BlackBerry Torch 9860
[+]

Már egy ideje türelmesen várakoztam az utód BlackBerry Torch 9860-ra, végül a Speedshop-tól megérkezett a klasszikusan fekete, sallangmentes doboz. Ebben a készüléken felül egy hálózati töltő, hozzá egy európai aljzatfej, sztereó headset, egy USB adatkábel és némi papír alapú leírás lapult. A készülékben ezeken felül egy 4 GB-os memóriakártyát is beletettek.

BlackBerry Torch 9860
[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés