BlackBerry Priv - magánjellegű probléma

Előszó, tartozékok

A BlackBerry kapcsán az elmúlt években sokféle pletykát lehetett olvasni, szó esett arról, hogy fel fogják őket vásárolni, egyes elemzők temették is a kanadai vállalatot, mások viszont arról számoltak be, hogy bár az okostelefonjaik nem érnek el komoly sikereket, más területeken nagyon is jól megy a szekér. Két dolog viszont biztos. Az egyik, hogy ez a cikk a vállalat első androidos okostelefonjáról fog szólni, amelynek érkezésére rengetegen vártak, az előzetesen kiszivárgott információk alapján még a vállalatot kevésbé kedvelő felhasználóknak is felcsillant a szeme. A másik, hogy e készülék sikere perdöntő fontosságú lesz a vállalat életében, a vezérigazgató John Chen ugyanis egy korábbi interjúban azt nyilatkozta, hogy ha nem tudnak évente 5 millió okostelefont eladni, akkor a vállalat ezen divíziója nem feltétlenül fog tovább üzemelni. Ha ezt a két információt összefésüljük, akkor bizony levonhatjuk azt a konklúziót, hogy a Priv jó eséllyel nem csak a vállalat első, hanem utolsó androidos okostelefonja is. De az sem kizárt, hogy rendszertől függetlenül ez az utolsó okostelefonjuk.

Íme az első androidos BlackBerry: a Priv
Íme az első androidos BlackBerry: a Priv [+]

Épp ezért nem javított a kedélyállapotunkon, hogy már a tesztpéldány beszerzése is nagyon nyögvenyelősen indult. A készülék megjelenése előtt pár héttel a vállalat hazai képviselete megszűnt, legalábbis az a részleg, amelyik a tesztpéldányok elosztásáért felelt, épp ezért partnereink körében kellett kérdezősködnünk, akik viszont nem rajongtak az ötletért, hogy a méregdrága készülékből adjanak nekünk egy példányt. Végül sikerült szereznünk egy Németországból származó, QWERTZ-kiosztású billentyűzetes modellt, amiről pár nap után teljes magabiztossággal ki tudtuk jelenteni, hogy gyári hibás, a tesztidőszak harmadik napján már nem csak pár óránként, hanem gyakorlatilag 15-20 percenként újraindult, és talán ez volt a kisebb baj vele.

A Priv új fejezet a BlackBerry történetében
A Priv új fejezet a BlackBerry történetében [+]

Őszintén szólva nem emlékszem, hogy mikor kaptunk utoljára kereskedelmi forgalomban lévő, de hibás eszközt bármelyik nagy gyártótól, de komoly konklúziót nem szabad levonni ebből, hibás eszközök valószínűleg bárhol előfordulhatnak, az talán csak a csillagok rossz együttállásának köszönhető, hogy pont a Privből jutott el hozzánk egy ilyen darab. Végül az XXL GSM sietett a segítségünkre, akik egy jól működő STV100-1-es modellt juttattak el hozzánk, aminek köszönhetően elkezdődhetett a tényleges tesztelés.

A BlackBerry Priv doboza
A BlackBerry Priv doboza [+]

A készülék doboza nagyobb, mint a többi BlackBerryé lenni szokott, ami nincs összhangban a tartalmával, hiszen ugyanazokat kapjuk hozzá, amiket egyébként is szoktunk; az 1,3 Amper leadására képes hálózati USB-adapter mellett egy microUSB kábel, egy új típusú sztereó headset, valamint egy SIM-tű jár hozzá. A fekete színű csomagolás tetején egyébként a Priv szó mögötti tartalmat is megérthetjük, a privilege és a privacy feliratok szerepelnek itt, ami alapján levonhatjuk a konklúziót, hogy egy új BlackBerry birtoklása a gyártó szerint nem csak privilégium, hanem a magánéletünk érinthetetlenségének záloga is. Valami ilyesmiről kellene tehát, hogy az első androidos BlackBerry szóljon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • BlackBerry Leap - jó ez, de nem ennyiért

    A kanadaiak újdonsága a Z30 által hagyott űrt tölti ki; hardveresen semmi extra, de egyébként egy kiváló készülék, de sajnos egészen máshova lőtték az árát, mint ahova kellett volna.

  • BlackBerry Classic - végre egy zöld gomb

    A kanadaiak új készüléke minden eddiginél jobban ötvözi a klasszikus mobiltelefonok és az okostelefonok előnyeit, amivel nem tudni, mekkora felhasználói bázist céloznak meg.

  • BlackBerry Passport - okmány-iroda

    A kanadaiak útlevéllel megegyező méretű, billentyűzetes újdonsága az elmúlt hónapok egyik leginkább formabontó készüléke, melyben hasznos funkciók debütálnak.

  • BlackBerry Z3 - Ázsiára szabva

    Kedvező áron debütál a kanadaiak legújabb BB10-es készüléke, amelynek kijelzőméretét egyértelműen az ázsiai országok preferenciájára szabták.

Hirdetés