Az első, iPhone-nal irányítható kisautó

Dexim DF Speed Monster Truck

Sok dolgot lehet felhozni az iOS-alapú eszközök (iPhone, iPad, iPod touch) ellen, de azt nem, hogy hiányt szenvednének a különféle kiegészítőkben. Számtalan hasznos és haszontalan kütyüt lehet hozzájuk kapni, mi pedig ennek nagyon tudunk örülni, ugyanis a Mobilarenán más esetben nem fordulhatna elő, hogy mondjuk távirányítós helikoptert vagy kisautót tesztelünk, pedig lássuk be, minden gyereknek az az álma, hogy egész nap játsszon és ezért valaki fizessen is. Mi egész nap azért sajnos nem tudunk játszani, de amikor a Speedshop elküldte a Dexim DF Speed nevű távirányítós autókból álló duó nagyobbik változatát, a szerkesztőség úgy másfél órára egy tereppályává alakult át, mi pedig úgy versengtünk egymással a jobb időkért, ahogy Fruit Ninjában szoktunk.

A kütyü egy aprócska dobozban érkezett, amiből sejteni lehetett, hogy nem egy 1/18 méretarányú modellről van szó, hanem egy tényleg piciny cuccról. Annak idején a Sony Ericsson is készített Bluetooth-szal irányítható autókat, mely sajnos nem volt slágertermék, hiszen hét-nyolc éve még nem volt teljesen általános a Bluetooth a mobiltelefonokban, ráadásul az autó is meglehetősen drága volt. Ez persze elmondható a Dexim portékáiról is, a nálunk járt terepjáró 15 000, a sima sportkocsi 13 000 forintot kóstál, amiért nagyságrendellek jobb verdákat lehet kapni a játékboltokban, de azok mégsem iPhone-ról irányíthatók. Ez ugyanis a fő áremelő tényező, de azért kérdéses, hogy mennyivel jobb egy érintőkijelzőt bökdösni vagy egy telefont döntögetni, mint egy játékra tervezett kontrollert nyomkodni, de ez lényegtelen: az efféle kiegészítők gyártóit az Apple keményen sarcolja, ezért (is) ennyi a kütyük ára.

Dexim DF Speed
Ez a sima autó...

A kocsi mellett több kiegészítő is lapul a dobozban, többek között egy USB-ről működő töltőkábel, valamint egy ceruzaelemekkel üzemelő, hordozható töltő, ha olyan helyre megyünk, ahol nincs kéznél USB-port. Van továbbá egy Apple Dokk Csatlakozóval ellátott kis adóvevő, melyet az iPhone/iPad/iPod aljába kell beledugni, hogy meglegyen a konneksön; meg persze kell egy szoftver is, mely ingyenesen letölthető az alkalmazásboltból, de ha nincs fent, a távirányító egyből feldobja a linkjét, ezzel megkönnyítve a telepítést. Ha azzal megvagyunk, már csak a játék van hátra.

Dexim DF Speed
...ez meg az, amelyiket teszteltük

Maga a szoftver elég fapados, komoly probléma vele továbbá, hogy nincs natív iPad-változata. Kétféle irányítás közül választhatunk, az egyik a giroszenzort használó döntögetős, a másik a gombnyomogatós, mi utóbbit preferáltuk, mert itt egy 15-ös skálán a sebességlimitet is lehet állítani, mely a döntögetős módnál eléggé le volt szedve, magyarán lassú volt az autó. A gombos verziónál bónusz a turbó gomb, mely kicsivel több kraftot ad a motornak, így a kocsi képes megmászni olyan emelkedőket is, melyek giroszenzoros módban legyőzhetetlen akadályt jelentenek. A kerekeket gombokkal tudjuk forgatni, nem egy analóg műszerről van szó, azaz nincs fokozatosság, plusz a kanyarodási ív is elég nagy, de ha hozzászokik az ember, akkor elég jól lehet irányítani a cuccot. Rugózás elvileg van, de túl kemény, úgyhogy nem sok hasznát vesszük, kis ügyeskedéssel simán fejre lehet állítani a gépet, ahonnan csak kézi beavatkozással lehet ismét pályára állítani a kocsit. A kerekek elég nagyok, de pár centiméteresnél nagyobb emelkedők megmászására alkalmatlanok, plusz nagyon csúszósak, ami parkettán kellemes drifetlési lehetőséggel kecsegtet.

Az akkumulátort nagyjából 10-15 percig kell tölteni, nagyjából ennyi játékidőt is kapunk, de félgőzzel azért még a 15. perc után is képes üzemelni az autó. Komoly probléma, hogy egymás ellen az első generációs változatokkal lehetetlen játszani, nem lehet ugyanis csatornát váltani, azaz ha két autó van egy helyiségben, mindkét iPhone-nal irányítjuk mindkettőt. Ezt elvileg hamarosan javítja a Dexim, de a nálunk járt modellekkel ettől függetlenül csak szólóban lehet nyomulni. A hatótávolság elég nagy, 10-15 méter simán megvan, ráadásul a kocsi méretéből adódóan nem egy rakéta, tehát ha netán ki is megy a hatókörből, elég lépnünk kettőt és ismét benne lesz. Strapabírónak abszolút strapabíró, estünk és ütköztünk vele nagyokat, antennája szára sem görbült, ami mindenképp pozitív. Nem kérdés, hogy ennyiért lehet jobb távirányítós autókat is kapni és az iOS-irányítás sem feltétlenül előny, de ettől függetlenül nagyon jó kis geek-cucc a DF Speed, mi kiválóan elvoltunk vele.

Bocha

A tesztkészüléket a Speedshop biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Előzmények

  • Újabb iOS játékkoktél

    Megint van egy sereg jópofa játék, amelyek közül érdemes szemezgetni. Fizetős is, ingyenes is akad, a játékélmény pedig mindenképp garantált.

  • Tower defense tabletekre

    Ahogy terjednek az androidos tabletek, úgy jönnek ki az erre optimalizált alkalmazások.

  • iPhone és iOS fejlődéstörténet

    Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.

  • Játékok az okostelefonok sikere mögött?

    Pontosan hány játékot is töltöttek le az AppStore-ból? Mennyit dobott ez az iPhone eladásain? Mi a helyzet az Androiddal? Elmélkedünk.

Hirdetés