Gyorskeresés
Anycool T728 - hamis gyémánt
Újabb kínai készülék landolt a szerkesztőségben. Kijelenthetjük: ezek a cuccok fejlődnek.
Hirdetés
Bevezető
A kínaiak már a spájzban vannak. Szó szerint is, ugye, de mobilkommunikációs fronton is megkezdődött már az offenzíva, amely pár éven belül elég jelentőssé válik ahhoz, hogy el is érje Európát és egy pici szeletet már kihasítson a nagyok által uralt piaci tortából. Ehhez persze alapvetően két dologra lesz szükség: le kell állítani a fénymásolókat, illetve az eddigihez hasonló ütemben kell pofozgatni a szoftvert, amely szintén nagy lépéseket tesz előre, de még mindig kissé toldozott-foldozott.
A nádasok mélyén, vagy a puszta közepén felhúzott gyárak ontják magukból a készülékeket, környezetvédelem zéró, viszont fénymásolóból valószínűleg komplett üzemcsarnokokat tudnak megtölteni. Kétféle kínai telefon létezik, a másolt, illetve a márkás. Előbbi kategóriába tartoznak az Anycool és CECT névvel fémjelzett termékek, ha egyáltalán ráírnak bármi kézzelfoghatót a dobozra, az utóbbi vonalon viszont ott mozog a Meizu, illetve az Alcatel.
A Neodigi inkább az első kasztba sorolható készülékekkel bombáz minket, s míg az első ilyen NKtel C5000-nél bucira röhögtük a fejünket, fél évvel később, azaz most, itt van a kezemben az Anycool T728, s inkább meglepve forgatom, hogy nahát-nahát. Igen erős fejlődés tapasztalható gyakorlatilag minden fronton, ráadásul a kínai nép szorgos dolgozói minden modellnél meg tudnak lepni valamivel, amit eddig nem, vagy nem így láttam más, normális és ismert gyártók termékeinél.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Anycool F828 - Kínából jöttem, én vagyok a szivárvány!
A szivárvány összes színében villogó Motorola VE66 koppintás Kínából. Döbbenetes, mint mindig.
-
Anycool V868 - fejre gyúrt
Újabb kínai termék, két SIM, analóg TV, rozsdamentes acél burkolat jellemzik.
-
CECT F168 - kínai Aeon, jujj
A finnek megtervezik, a kínaiak legyártják. Persze közel sem olyan, de legalább létezik.
-
NKTEL A200 - erősebb, mint valaha
Újabb NKTEL készülék landolt a szerkesztőségben. Fél év alatt nagyot fordult a világ.
Előzmények
-
Anycool T718+ - gegparádé
A jobbtól nem szégyen tanulni. És lopni?
-
CECT Anycool T818 - hazudik a doboz
Egyenesen Kínából, duplakártyás, dual processzoros, TV-vevős, érintőképernyős. Megdöbbentő készülék.
Percről percre
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Objektívekhez tervez "légzsákot" a Ricoh
Olcsó, de adott esetben sok pénzt megtakarító s...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









