Amit a SIM-kártyákról tudni érdemes

SIM-történelem

Nagyon érdekes dolog a SIM-kártya; majdnem minden embernek van, azt viszont szinte senki nem tudja, hogy mit csinál pontosan. Az még a technikai dolgokra abszolút nem fogékony mobilfelhasználók számára is egyértelmű, hogy a SIM-kártya ahhoz kell, hogy a mobiltelefon vagy a mobilhálózatot használó eszköz fel tudjon lépni a hálózatra — ennél mélyebb tudásra az emberek többsége mondjuk nem is vágyik. Aki viszont szeretné, hogy agya megteljen olyan rövidítésekkel, mint az MCC vagy az IMSI, az jó helyen jár.

A SIM rövidítés az angol Subscriber Identity Module szóhármast takarja, mely nagyjából annyit tesz: előfizető azonosító modul. A kártyák története nem nyúlik olyan régre vissza, mint a mobiltelefonoké, az első kártyát 1991-ben készítette el a müncheni Giesecke & Devrient, akik meglehetősen régóta foglalkoznak úgynevezett smart cardok, tehát áramköröket tartalmazó kártyák készítésével. A megrendelő a finn Elisa Oyj (korábbi nevén Radiolinja) nevű szolgáltató volt, akik első körben kereken 300 darab kártyát rendeltek. Az akkori SIM-ek még jóval nagyobbak voltak, mint a ma is ismert, úgynevezett mini SIM-ek, melyek csak később terjedtek el: a pontos méret 85,6 x 53,98 x 0,76 milliméter volt, körülbelül ekkora egy átlagos hitelkártya is. A ma kapható SIM-kártyák is egy ekkora méretű plasztiklapban helyezkednek el, melyekből ki lehet pattintani a mini SIM-et — ennek azért van értelme, mert ha ezt nem tesszük meg, a kártyát akkor is bele lehet rakni azon kevés régi készülékekbe, melyek valami csoda folytán még napjainkban is működnek. A mini SIM egyébként a nagy kártyáéval megegyező vastagságú, de hossza és szélessége jóval kisebb (25 x 15 x 0,76 milliméter).

T-Mobile SIM Card
Nagyméretű SIM-kártya, középen a kipattintható mini SIM-mel

Fontos tudni, hogy a SIM-kártya a GSM-szabvány része, szerepét az RCR (Research and Development Center for Radio Systems) STD-27 szabvány négyes számú melléklete tartalmazza, mely 1994-ben lett lefektetve és szabványosítva a The Subscriber Identity Module Expert Group névre hallgató, szakértőkből álló bizottság által — a szabvány a mobilkészülékek és a smart cardok közötti interfészt specifikálja. A UMTS-hálózatokon működő kártyákat épp ezért nem is SIM-kártyáknak, hanem UICC-nek (Universal Integrated Circuit Card) hívják, bár ez a kifejezés itthon nem túl elterjedt, a kettőt gyakran használják egymás szinonímájaként — erre a cikk végén még visszatérünk. A CDMA-hálózatok is UICC kártyákat használnak, már ha használnak egyáltalán valamit; léteznek ugyanis olyan CDMA-hálózatok is, melyeknél nincs semmilyen kártya, az azonosításért felelős áramkörök ugyanis magukban a készülékekben találhatók. Érdekesség, hogy bizonyos műholdas hálózatok is használnak SIM-kártyákat, melyeket átrakhatunk hétköznapi készülékekbe is, így téve lehetővé az ügyfeleknek, hogy roamingolni tudjanak a GSM-hálózatokon.

SIM card
[+]

Kattintson, ha extra nagy felbontású SIM-kártyát szeretne látni!

Gondolom nem árulok el újdonságot, ha azt mondom, hogy a SIM-kártyákon működik egy speciális szoftver, mely elsősorban a hálózati azonosításért felel. Alapvetően kétféle szoftver (nevezhetjük operációs rendszernek is) létezik, a natív és a Java Card. A kettő közötti különbség, hogy utóbbi ismeri a Java programozási nyelv egy speciális variánsát, melyet direkt az efféle eszközökhöz terveztek. Mindez azért jó, mert az efféle kártyák lehetővé teszik hardverfüggetlen szoftverek futtatását, melyeket a szolgáltatók tudnak elhelyezni a kártyákon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés