Allview X3 Soul Pro - érzékeny lélek

A cég a felső kategóriát célozná a nyomásérzékeny kijelzővel és a 4 GB RAM-mal szerelt mobiljával, ám a sikerhez fontos pontokon kellett volna erősödnie, ráadásul így már az árazás sem az igazi.

Bevezető, tartozékok

Egy lengyelországi kitérő okán sikerült találkozni az Allview wroclawi képviselőjével, akivel néhány mondatban beszéltem a tervekről is. A cégről tudni kell, hogy romániai székhellyel rendelkeznek, és ők voltak az elsők, akik hazai márkaként elektronikai terméket forgalmaztak, az első táblagép megjelenése 2010-re datálható, a mobilkommunikációs szegmensbe pedig két évvel korábban léptek be. A készülékeket nem ők gyártják, hanem licencelik, általában a Gionee-től vesznek telefonokat és saját név alatt bocsátják áruba ezeket. Az Allview-nál a cél továbbra is az, hogy a közép-európai piac egyik meghatározó szereplői legyenek, a társalgás közben pedig az úriember rávilágított arra az egyáltalán nem új keletű tényre, hogy ezt kizárólag minőségi termékekkel és megfelelő árazással lehet megvalósítani.

Elég méretes eszköz, az egykezes használat már sajnos nem kényelmes
Elég méretes eszköz, az egykezes használat már sajnos nem kényelmes [+]

Nem egy készülékkel találkozhattak már olvasóink, volt már a mai felhozatalhoz képest apró, egyben kompakt modell, az X1 Xtreme mini, illetve járt már nálunk alsó kategóriás, ám hosszú üzemidőt garantáló mobil is, méghozzá a P8 Energy mini. A felsőbb szegmensben inkább a Soul sorozat képviselteti magát, mai tesztalanyunk is azokat a felhasználókat próbálja vásárlásra buzdítani, akik megfelelő tudást szeretnének, ám nem csúcskategóriás áron. Legalábbis ez az Allview koncepciója. Igen ám, csak hiába képes érzékelni a nyomás erősségét az X3 Soul Pro kijelzője, hiába van benne 4 gigabájtnyi rendszermemória, és hiába néz ki jól, a hardver, valamint a kamera és a rendszersebesség mégsem elég ahhoz, hogy az érte kért, meglehetősen borsos árat széles vigyorral kifizessük.

Nagyon stílusos a tálalás, számos tartozékot kapunk a telefon mellé
Nagyon stílusos a tálalás, számos tartozékot kapunk a telefon mellé [+]

A doboz mondjuk igencsak jól néz ki, stílusos, az arany és fehér színek rögtön tudatják, hogy nem egy olcsó eszközt rejt majd a csomagolás. Belül először főszereplőnkbe botlunk, külön ki tálcát alakítottak ki neki. A tartozékokhoz egy kis kartonlap felemelésével jutunk, ezek a kiegészítők tényleg gusztusosan lettek tálalva. A mobil mellé jár egy microUSB kábel, egy USB-OTG madzag, egy 1,3 amperes töltőfej, egy SIM-tű, valamint egy hallójáratba illeszkedő kialakítással rendelkező headset, természetesen a használati útmutató szolgál végső köretként.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Allview P8 Energy mini - egy kis feszültség

    A kínai-román kooperációban készülő Allview P8 Energy mini újraértelmezi a mini fogalmát, ezen és a decens akkumulátorkapacitáson kívül azonban kevés érdekességet tud felmutatni. Viszont remekül szól.

  • Allview V2 Viper X - vissza az általánosba

    Nemcsak a háromszög alakú doboza miatt érdekes a román székhelyű vállalat üdvöskéje, szép a kijelző, jó lett az egyedi kezelőfelület, viszont hibák is vannak bőven.

  • Allview X2 Soul Pro - a lélek gyümölcse

    Tesztkészülékünket mindössze 5,5 milliméter vékony házba csomagolták, mégis belefért egy 5,2 hüvelykes Full HD kijelző és egy 2700 mAh-s akkumulátor.

  • Allview P4 Life - álmomban már láttalak

    Mai tesztalanyunk az alsó kategóriában kíván hódítani, kellemes, de ismerős külső, négymagos processzor, négy hüvelykes kijelző és két SIM kezelése jellemzi.

Hirdetés