Alcatel S853 - sanzon

Hirdetés

Bevezető

Nehéz dolga van az Alcatelnek. A hazai mobilfelhasználók döntő többsége gúnyosan húzza el a száját, ha a márkáról esik szó, a franciának indult cég ugyanis eleinte az alsóbb kategóriákban próbálkozott. Illetve egy frászt. Volt Alcatel kommunikátor (One Touch Com), volt szépen formatervezett prémium modelljük (Pocket) is, és nem szabad elfelejteni a teljesen egyedi 715-öt sem. Csakhogy ezek igen kis százalékban terjedtek el hazánkban, a felhasználók többsége One Touch Easy és Club modellekkel találkozott csak.

Kár. Töredelmesen bevallom, hogy az utolsó olyan telefon, amiért rajongtam, történetesen egy Alcatel 715 volt. Leejtettem a betonlépcsőn, beleesett a paprikás krumpliba, kibírta. (Ez két külön eset, nem tárolunk paprikás krumplit a lépcső alján.) Töretlen lelkesedésem jeleként az elsők között szereztem be az 535-öt is, de ott már nem nyújtott számomra olyat az Alcatel, mint vártam, és bár volt még egy kísérletem egy 565 képében, de ott végképp kiábrándultam a márkából, ugyanis kétszer is szervizbe kellett vinni három hónapon belül. Közben a 715 csendben tette a dolgát.

Most viszont, hosszúnak tűnő szünet után ismét itt egy olyan Alcatel modell, amitől egy magamfajta csalódott felhasználó vár valami újat. Hátha megrázza magát a gyártó és meglep egy forradalmi készülékkel, hátha ismét eljön az az idő, amikor magamban mosolygok, ha valami nagy tudású helyi helikopter fennhangon szidja az Alcatelt.

Ráadásul az S853 tényleg tud olyat, amit eddig senki nem produkált: 2.1-es sztereó hangrendszert rejt magában. Illetve fogalmazzunk úgy: ráírták. Polacheck mester, oldalunk zenei felelőse majd megmondja a frankót erről, pár bekezdéssel lentebb. Az mindenesetre kicsit meglepő, hogy a gyártó pont egy MP3 lejátszós modellel igyekszik visszatérni a piacra, illetve annak felső szegmensébe, de jó érzékkel lovagolják meg a mostanság legintenzívebben terjedő divathullámot, és bár az S853 sokat késett, de a Sony Ericsson Walkman sorozata kicsit kitaposta már előtte az utat. Francia zenedoboz, olcsóért.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Alcatel E801 - minizene

    Az Alcatel megalkotta a legolcsóbb zenemobilt. Figyeltek a formatervre, másra nem nagyon.

Előzmények

Hirdetés