Alcatel One Touch 890 - túl minimál

Bevezető, tartozékok

Az okostelefonok piaca jelentősen átalakult az elmúlt néhány év alatt. Ez igazán két fontos tényezőnek köszönhető, az egyik az iPhone, a másik pedig az Android megjelenése. A mai erőviszonyok alapján az iOS és az Android uralják a világot, no persze utóbbi robbanásszerű előretörése annak is köszönhető, hogy nagyon sok gyártó és rengeteg készülék áll mögötte. A nagyok mellett most kezdenek belehúzni a nevesebb kínai gyártók is (Huawei, ZTE), meg hát persze vannak mindenféle noname szerkezetek, amikről jobb nem is beszélni (nálunk a Star A3000 nevű iPhone 4 másolat járt).

Alcatel OT890
[+]

Az Alcatel jó néhány évvel ezelőtt hazánkban is egész jó ismertségnek számított. Egyszerű, de igen olcsó készülékeivel sokakat elcsábítottak, aztán kikopott a szolgáltatóktól a márka és vele együtt a felhasználóktól is. Közben az eredetileg francia céget megvette a kínai TCT Mobile, és most igyekeznek újra felfelé ívelő ágba kerülni. Most az okostelefonok korát éljük és az Alcatelnek mindig is az alacsony ár volt az egyik vonzereje. Nosza, összegyúrták a kettőt és ebből született az OT-890.

Alcatel OT890
[+]

Az XXL GSM-től érkezett doboz színes mintázatával, felirataival és rajzaival vidám, tipikusan Alcateles. A készülék alatt, külön kis dobozban hevernek a tartozékok. Van itt hálózati töltő (ami valódi töltő, nem csak töltőfej, mint mostanában szinte mindenhol), egy sztereó headset, egy USB adatkábel és minimális mennyiségű papír leírás (a teljes használati leszedhető a honlapjukról, és van magyar is). Ennél többet nem is lehet elvárni, egyedül a memóriakártya hiányzik, de ez nem egy nagy anyagi teher.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés