Gyorskeresés
Alcatel One Touch 918D - dupla villám
Az Alcatel egyre vonzóbb ajánlatokkal tér vissza, legújabb fegyverük egy kétkártyás, Androidot futtató okostelefon, ami nem csak jól sikerült, de vonzó az ára is.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Semmi kétség nem fér hozzá, hogy 2011 az okostelefonok éve volt és 2012-ben ez hatványozottan igaz lesz. A kínálat óriási, az ember alig győz választani, legalábbis ez a látszat. Pedig bizony hiába ömlenek az új típusok a piacra, még mindig vannak olyan rések, amiket egyszerűen nem fedeznek fel a gyártók vagy csak nem foglalkoztatja őket. Ilyen például a strapabíró okostelefon, ami olyan ritka, mint a fehér holló. És bár a piac nagyjából felét birtokló Nokia és Samsung egymással való csatározása, meg az Apple térnyerése érdekes dolog, a kis gyártóknak ezek a piaci rések jelenthetik a kitöréshez vagy akár túléléshez vezető utat.
A kétkártyás telefonokat már elég sokan ismerik, immár a nagyoknál is felbukkannak ilyen telefonok. Ám mi a helyzet a kétkártyás okostelefonokkal? Na ilyenből viszont megint csak rettentő kevés van, pedig az Android remek alapot biztosítanak erre. Ezt látta meg az Alcatel is, aki az utóbbi időben egyre jobban aktivizálja magát. Mi több, volt is már egy ilyen kísérletük, de az OT-890 jelű modell finoman szólva sem lett jól sikerült darab. Most átgondolták a dolgokat, és bár nem akarok előre mindent elárulni, de tanultak a hibákból.
A kütyü saját dobozában érkezett, a hasábban egyből látjuk a készüléket, felszereltség tekintetében átlagos a helyzet. Van ugye hálózati töltő, USB adatkábel, sztereó füles és egy 2 GB-os microSD is befért még a költségvetésbe. Kapunk továbbá egy komplett burkolatot (hátlap és előlapi keret), mégpedig színesben. Kicsit érdekes viszont a típusnév helyzete. A gyártói honlap szerint van a sima 918, illetve a kétkártyás 918D változat és a cserélhető burkolatos 918 Mix. Ha pontosak akarunk lenni, akkor a nálunk járt darab 918D Mix-nek mondható, mivel kétkártyás és a burkolata is cserélhető.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola XT532 - nem nekünk készült
Kompakt, kétkártyás, androidos okostelefon, amely a kínai piacra készült. A probléma az, hogy ezt sajnos érezni is lehet rajta.
-
Alcatel 282 és 536 - idősekre szabva
Újabb cég lép be az idősebb felhasználóknak gyártott mobilok piacára, a kínai fennhatóságú Alcatel két modellt hoz hazánkba, az egyik tényleg ütős.
-
Alcatel OT-985 - olcsó alternatíva
Ismét egy pénztárcakímélő okostelefonnal rukkolt elő az Alcatel, ráadásul nem is kell komoly mértékben lemondanunk az Android által nyújtott felhasználói élményről.
-
Az apró és a szép - újabb két mobil hotspot tesztje
A Huawei Mobile WiFi Smart egy pendrive méreteivel vetekszik, az Alcatel Y580 pedig az egyik legpofásabb hordozható router.
-
Gigabyte GSmart G1355 - nagyokos?
Nagy kijelző, két SIM-foglalat és Android rendszer. Ezeket nyújtja a legújabb Gigabyte készülék, amit még a piacra kerülése előtt próbálhattunk ki.
Előzmények
-
Alcatel One Touch 995 - szintet lépett
Az Alcatel újra támad a középkategóriában, a gyártó legújabb, áprilisban debütáló készüléke remek ár-érték aránnyal rendelkezik.
Mobilarena TV: Öt vadonatúj Alcatel, elsőkézből
Alcatel OT-918 – két SIM és Gingerbread
-
ViewSonic V350 - új köntösben
A bemutatása óta átöltöztetett V350-nel egy elég ritka kategóriában, a kétkártyás okostelefonok között debütál a ViewSonic márka
-
Gigabyte Gsmart G1345 - ez már összejött
Több nekifutás után végre olyan kétkártyás Android járt nálunk, amely kompromisszumok nélkül használható.
-
Alcatel OT-890 - túl minimál
Ez a jelenleg kapható egyik legolcsóbb Android okostelefon, de az árért cserében már túl sokat kell beáldoznunk.
-
Alcatel One Touch 665 - variációk egy témára
Újabb kagyló formatervvel rendelkező alapmobil érkezett hozzánk, melynek külseje szinte kiköpött mása a One Touch 361-nek.
-
Alcatel One Touch 990 - érintsd meg a droidot
Megérkezett szerkesztőségünkbe az Alcatel második androidos készüléke, amely a színvilágával és a formatervével leginkább a fiatalabb korosztályt célozza meg.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Objektívekhez tervez "légzsákot" a Ricoh
Olcsó, de adott esetben sok pénzt megtakarító s...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










