Gyorskeresés
Alcatel Mandarina Duck - import kacsa
Hogyan csináljunk divatcuccot olcsó tömegtelefonból? Kínaiak szövetkeznek a táskagyártóval.
Hirdetés
Bevezető
Nem írhatom, hogy az Alcatel név újra jól cseng, méltó régi, nagy híréhez, mert nem volt neki. A 100%-osan kínai kézben levő gyártó barcelonai sajtótájékoztatóján a vezetés kinyilatkoztatta, hogy három éven belül az öt legnagyobb mobilgyártó közé kívánják magukat felverekedni, amihez sok szerencsét kívánunk, bár a jelek egyelőre nem erre mutatnak. A jelenlegi és az ott bemutatott termékek is az alsóbb kategóriákat próbálják erősíteni, igazi presztízsmodell nincs, pedig ehhez a tervhez nem ártana.
Van viszont olcsó készülék bőven, úgyhogy ezeket kell kelendővé tenni. Éppen ezért megkörnyékezték a Mandarina Duck nevű divatcéget, amely táskákkal foglalkozik, hogy esetleg nem ártana egy közös telefont piacra dobni, az eredmény pedig itt van a kezemben, a GSM Takács ugyanis leszállította a hazai piac egyik legolcsóbb készülékét, amelyen sehol sem szerepel Alcatel felirat. Ezzel máris nagy lépést tettek előre a piacképesség szempontjából, bármennyire is csúnya dolog ilyet mondani, de az Alcatel név idehaza nem nagyon dobbantja meg a mobilvásárlók szívét.
Egész jól választottak viszont partnert a kínaiak, ugyanis a Mandarina Duck márka az Oroszország és Kína határán folydogáló Ussuri vidékén élő madárról kapta a nevét, amelynek vízálló és rendkívül színes tollazata van. A kacsa a lojalitást és a boldogságot szimbolizálja (éljen), az érdekes azonban inkább az, hogy igazából egy olasz cégről beszélünk, amelynek Bologna a székhelye. Tesztünk főhőse tehát egy kínai telefon, amely egykoron francia volt, most pedig egy olasz márka együttműködésével készül. És nagyon olcsó. Sokat nem is tököltek a koncepció kialakításával, vették a már általunk is tesztelt C701-et, s az egész kapott egy új formatervet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Alcatel OT-800 One Touch Tribe - feltámadás
Nyomott áron érkező QWERTY billentyűzetes masina szépen, igényesen összerakva. A T-Mobile-nál Vairy Text néven keresendő!
Vodafone 541: A legolcsóbb érintőkijelzős mobil
Alcatel kagyló „drágakövekkel”
Miss Sixty modell az Alcateltől
Windows Mobile alapú QWERTY csúszka az Alcateltől
-
Alcatel E257 - felesleges tükrözés
Tükrös fedlap, összecsukható kialakítás, mégsem szép. Ráadásul nem is jó.
-
MediaTek S888 - arany apróság
Mi az: akkora mint másfél öngyújtó, arany színű, fémből készült, Kínából jött, magyar nyelvű a menüje?
Előzmények
MWC: Alcatel képgaléria
-
Alcatel E221 - mindörökké lowend
Újabb Alcatel, amit nem azért szeretünk, mert tudásban leütne bármit is. Igazából nem is szeretjük.
Mandarinos kacsa az Alcateltől
-
Alcatel OT-C701 - kellemes meglepetés
Az Alcatel alsókategóriás készüléke fejlett zenelejátszó képessége mellett kivitelezésével és árával hívja fel magára a figyelmet.
-
Alcatel OT-C825 - olcsó zenész
Az Alcatel legnagyobb tudású zenetelefonja járt nálunk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Objektívekhez tervez "légzsákot" a Ricoh
Olcsó, de adott esetben sok pénzt megtakarító s...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.











