Gyorskeresés
Acer Stream S110 - tajvani robot
Android és erős hardver egy Acer házban. Izgalmas kombináció, igaz?
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Azt hiszem, életem során még sosem írtam Acer márkájú eszközökről. Ahogy az emberek jelentős többségének, úgy nekem is a márkanévről a számítógépes hardverek ugranak be elsőként. Na meg a laptopok, főleg, hogy a családban is található egy ilyen. Pedig a gyártó egyre nagyobb hangsúlyt fektet a mobiltelefonok, illetve egész pontosan okostelefonok fejlesztésébe. Nincs egyszerű dolga, hiszen a szintén tajvani HTC bizony jelentős előnnyel vezeti a versenyt. Minő meglepő, az Acer is az Androidban látja a nyerő megoldást.
Már járt nálunk a Liquid, illetve a Window Mobile-t használó beTouch két tagja (E101 és E200), nem is beszélve a korábbi csúcsnak számító S200-ról, most meg a pillanatnyi csúcsmodellnek számító Stream landolt nálam a Speedshopnak köszönhetően. Miután kicsit jobban utánanéztem, hogy kiféle, miféle ez a Stream, izgatottan vártam, hogy a kezembe kerüljön. Hangzatos adatokat olvastam róla, amik alapján tényleg egy remek készülék körvonalazódott körülöttem. Később már árnyalódott a kép, de ne rohanjunk ennyire előre.
A mind kinézetében, mind méretében átlagos, kocka formájú doboz nem átlagos csomagot rejtett magában. Az Acer igazán bőkezűen bánt a tartozékokkal, ezért a teljes átkutatás után úgy éreztem magam, mint a kisgyerek karácsonykor. A kiforgatható felső rész alatt két részre osztva zsúfolódtak a kiegészítők. Egy cserélhető fejes hálózati adapter, egy microUSB adatkábel, illetve egy sztereó headset. Idáig szokványos. Aztán jött egy 2 GB-os memóriakártya SD adapterrel (a kártya a készülékbe volt téve), egy tok és egy HDMI-kábel, de a végén még egy kijelzővédő fólia is előkerült, némi papír alapú leírás mellett. Azt kell mondjam korrekt, nagyon korrekt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Acer Liquid Metal - metált bírod?
Az Acer nem tol ki túl sok mobilt a gyárból, de amit mégis, az eléggé rendben van.
Acer: WP7 és MeeGo alapú készülékek a láthatáron
Acer: Android mobil 4,8 hüvelykes kijelzővel
Előzmények
-
Acer S100 Liquid - telitalálat
Az Acer Windows Mobile-ról Androidra váltott, a végeredmény magáért beszél: a Liquid gyors, okos és szerethető.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
MK802 Android 4.0-s zseb-PC 74 dollárért
Újabb potens versenyző az olcsó ARM-os konfigur...
Max Payne 3 - első 15 perc
A VG247 egy a játék első 15 percét bemutató vid...
A P243-as sorozattal nyit az Acer TravelMate üzleti notebookok új generációja
A TravelMate notebookok belépő szinten újulnak ...
A Microsoft csendben indította el közösségi oldalát
A So.cl valójában nem egy klasszikus közösségi ...
Wii U- az újratervezett irányító
Egy a Twitterre kikerült kép alapján némileg át...
Monitor és tévé, IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.
Gadmei T883 - a 3D tablet
Ez a tablet az átlagos, noname tabletek mezőnyéből a sebességben, a szoftverben és a 3D-ben emelkedik ki.










