A Veletech és ami mögötte van

Előzmények

Évek óta járunk nagy, nemzetközi, külföldön megrendezett kiállításokra. Leggyakrabban Barcelonában bukkanunk fel, az MWC-n már nyolcszor voltunk különböző összetételű csapattal, de van élményünk a hannoveri CeBIT, a tajvani Computex, a berlini IFA és a Las Vegasban esedékes CES kapcsán is. És mindig azt érezzük, hogy ezek remek kiállítások, kár, hogy el kell miattuk utazni viszonylag messze, a mi régiónkban miért nincs valami hasonló?

Persze egy időben volt, a Compfair, vagy az IFABO neve talán még sokaknak ismerősen cseng. Aztán volt Mobil Show, kétszer. Az első tök jó volt, a másodikon csak lézengtek az emberek. Mostanság pedig van PlayIT, de az nagyon más műfaj, az egy show, nem pedig egy kiállítás. Ráadásul nem mondhatnánk, hogy a mobil van fókuszban, a hardver is csak szőrmentén képviselteti magát, hiszen alapvetően a játékosokat szólítja meg.

Az első Mobile Meeting
Az első Mobile Meeting

Amikor kitaláltuk a Mobile Meeting nevű összejövetelt, akkor persze nem nagyon gondolkodtunk azon, hogy majd itt több ezres tömegeket látunk vendégül. Jött öt cég, kaptak öt asztalt, egy nagy rendezvény költségéhez mérten fillérekért béreltünk egy vidám helyet a Vas utcában, majd azt vettük észre, hogy több mint 300 látogató hirtelen felbukkant a kapuknál. Fél órán át engedtük be őket, fórumos moderátorok, a stáb barátnői karszalagoztak (általunk nyomtatott karszalagokat adtunk, amiket irodai tűzőgéppel rögzítettünk), senkinek nem volt semmiféle elvárása, az egész történet lement egy délután alatt és nagyon jó kedvünk volt, még arra is volt energiánk, hogy néhány arccal beüljünk utána egy közeli egységbe némi bambira.


A második Mobile Meeting

A következő évben már magunkhoz képest nagyon akartunk gurítani, a Lurdy Ház volt a helyszín. Standok voltak! Talán hét kiállítónk volt, leválasztott előadótérrel, doktorral (egy bizonyos embermennyiség felett kötelező), rengeteg pogácsával. Itt már délután 2-kor nyitottunk, 700 ember jött el és ez is tök jó volt. Olyannyira láttuk, hogy ez egy egész működő dolog, hogy a zárás utána eldöntöttük, hogy a következő buliba a Prohardver is beszáll.

Veletech 2012
Az első Veletech

Ez lett az első Veletech. Az Óbudai Egyetem egy témájában illeszkedő, modern és sok előnyös részlettel megáldott helyszín volt. Olyan előadótermünk volt, mint azóta sem. Szuper volt, hogy csak egy lépésre terült az udvar, ahol lehetett drónokat reptetni. Volt internet, volt külön sajtószoba, volt büfé, megint azt éreztük, hogy nagyot léptünk, több mint 1000 ember jött el ide. És aztán 2013-ban újabb ugrás következett, bevettük a Millenárist. Ez egy nagyon nagy helyszín az eddigiekhez képest. Sokkal több kiállító fért el, sokkal nagyobb teret tudtunk adni mindenféle programoknak, ennek meg is lett az eredménye: 2000 látogató kereste fel a tavalyi rendezvényt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Veletech 2014: Hazánk legnagyobb kütyüexpója

    Most áprilisban ötödik alkalommal rendezzük meg most már hazánk legnagyobb kütyükiállítását. Mobil, hardver, IT, tuning, modding, házimozi egy helyen.

Hirdetés