Sokakat érintő témáról lesz szó a mai Térerőben.
Samsungok, lokalizáció, mit tesznek a gyártók a magyarosításért.
Friss készülékek, ropogós technológiai újítások, trendek, jövőkép.
Többek között a Google első telefonját fogjuk tesztelni.
A listán természetesen megtalálod a Térerőt, a műsorvezetők között pedig minket.
Készülékszinten az Acer E101, a Térerőn túl pedig az Apple iPad jön majd szóba.
A témához vendég is dukál, a Térerő stúdiójában kissé változik az összetétel.
A Nokia csúcsmodellje mellett egy mindenkit érintő tartozékról is szó lesz.
Eláruljuk.
Felkerült a 6., 7. és 8. adás is, tessék tölteni!
A karácsonyi műsorrend miatt ma lesz hallható az év utolsó adása.
Az aktuális heti témát ezentúl a PORT.hu rádióműsorában is meg lehet nézni.
A hatodik Térerő a szokásos helyen és időben jelentkezik.
Csak hogy senki se maradjon le.
Ha valaki lemaradt volna, vagy csak szeretné újra meghallgatni a Térerő adásait, itt megteheti — reklámok és zene nélkül.
Múlt héten nem írtunk felhangolót, most pótoljuk!
Megint péntek, jön a Térerő második adása.
Nem nagyon volt időnk fotózgatni, de szerencsére volt, aki segített.
Aktuális hardverpiaci helyzetjelentésünkben friss alaplapok, grafikus kártyák, házak és néhány érdekes konfiguráció szerepel.
Az Adatvédelmi Napon az adatvédelmi biztosi hivatal magas színvonalú konferenciát szervezett az érintettek képviselőinek részvételével a térfigyelő rendszerek hazai használatáról.