Újra lesz qualcommos Galaxy csúcsmodell?

A Samsung idén más taktikára váltott, és immár kizárólag a saját, Exynos 7420 chipsettel szerelt csúcsmodelleket dobott piacra, ami meglehetősen jó döntésnek bizonyult, hiszen a vállalat megoldása sokkal gyorsabb a Qualcomm SoC-jénél, nem utolsó sorban pedig nincsenek konstrukciós és melegedési problémái. A dél-koreaiak napokon belül bejelenthetik a Galaxy Note 5-öt és a Galaxy S6 edge+ készülékeket, amik még mindig csak Exynos lapkával kerülhetnek forgalomba, ám ettől még a cégnél lázasan dolgoznak a "Galaxy S7" fejlesztésén is.

Hirdetés

Egy kiszivárgott dokumentum szerint viszont érdekes lépésre szánja el magát a Samsung, hiszen az egyik tesztelés alatt álló "S7"-ben egy MSM8996 jelzésű rendszerchip dolgozott, ami a Snapdragon 820 modellszáma. Az "S7"-et, amit Jungfrau kódnéven emlegetnek, Android M operációs rendszerrel vetették alá a teszteknek.


[+]

A lépés egyébként némileg váratlan, de a korábbi együttműködést figyelembe véve valamelyest mégis érthető, hiszen a Qualcomm igencsak nagy bevételtől esett el azzal, hogy a Samsung idén nem az ő lapkájukat használja. Ettől még persze szó sincs arról, hogy ne lenne Exynos variáns majd a "Galaxy S7"-ből, ám feltételezhető, hogy bizonyos piacokon az amerikai félvezetőtervező megoldásával szerelt eszközöket dobják majd piacra a koreaiak. A Snapdragon 820-ról a mai nap folyamán tart bővebb sajtótájékoztatót a Qualcomm, így az is kiderülhet majd, hogy mire képes a négy Kryo maggal szerelt processzor.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés