Újabb LG G3 képernyőfotók érkeztek

Hirdetés

Míg a feltörekvő kínai gyártók zöme gőzerővel dolgozik a 2560 × 1440 képpontos megjelenítők bevetésén, addig a mobiltelefónia óriásai egyelőre a Full HD panelek mellett tették le a voksot. Az LG rövidesen érkező csúcsmodellje kapcsán azonban már korábban is hallani lehetett a QHD felbontás bevetéséről, melyet a folyamatosan érkező képernyőfotók áradata is megerősíteni látszik. A készülék persze nem csak extrém finom rajzolatú megjelentőjével, hanem bivalyerős processzorával is igyekszik kitűnni a tömegből, így a dél-koreai vállalat kénytelen megvárni a Qualcomm legerősebb processzorának érkezését.


[+]

Az LG G3 nemrég megszellőztetett japán változata már korábban megerősítette az 5,5 hüvelykes QHD felbontású panel használatát, mely meghajtásáról egy Snapdragon 801 processzor fog gondoskodni. A 2 GB operatív memóriával, 32 GB belső tárhellyel és 3000 mAh kapacitású akkumulátorral szerelt LG isai FL további érdekessége a víz- és porálló burkolat alkalmazása lehet, vagyis a Sony és a Samsung után az LG is strapabíróbb csúcsmodellel fog előrukkolni.


[+]

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • Sajtóképen a kétkártyás LG L80

    Rövidesen újabb taggal bővül a Mobile World Congress során bemutatott L Series III sorozat.

  • Fotón az LG G3 kamerája

    Dupla LED villanóval, három vezérlőgombbal és egy egyelőre ismeretlen célt szolgáló szenzorral bástyázta körbe idei csúcsmodelljének kameráját az LG.

  • Strapabíró tokban az LG G3

    A víz- és porálló burkolata mellé strapabíró gumi védőtokot is kaphat az LG idei csúcsmobilja.

  • Sajtóképen az LG G3

    A számos kémfotó és puzzle részlet után végül hivatalos sajtóképen is felbukkant az LG rövidesen debütáló csúcsmobilja.

Előzmények

Hirdetés