2010. szeptember 3., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek  »  Mobil rovat

Új Sony Ericsson modellek érkeznek

  • (f)
  • (p)
Írta: (An)Dante | 2007-10-30 15:42 | Forrás: Esato

A japán-svéd gyártó közelgő bejelentésével kapcsolatosan szivárgott ki néhány hírmorzsa és egy kép.

A Sony Ericsson november első napjaiban fogja leleplezni új termékeit melyek közül háromról kiszivárgott néhány hírmorzsa is. Mint minden gyártó a Sony Ericsson is belekezdett az iPhone majmolásába, így várhatóan most érkezik majd a „Maria” kódnevű modell is, mely hasonló ujjal vezérelhető felülettel rendelkezik. Az okostelefonok középmezőnyében a P600 áll majd csatasorba 240x320 képpontos érintőkijelzővel és egyszerű 2 megapixeles kamerával.

A japán-svéd gyártó november elején leplezi le a „P3i” néven ismertté vált okostelefonját is, mely a legújabb UIQ 4.0 felületre alapoz majd és a Nokia N95 8GB és Nokia E90 babérjaira kíván törni. A készülék végleges neve nem ismert, de biztosan nem P3i lesz. A képen pedig egy béta tesztelő által az Esato fórumra feltőltött zenemobil koncepció látható, mely érdekessége azon túl, hogy a gyártó műhelyéből származik az a tény, hogy érintőkijelzőből kialakított billentyűzet kapott.

BitMarket ajánlatok

  • LG KE800

    Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, Modell: csúsztatható, Árnyalatok száma: 262 144, Felbo...

    38 000 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
  • Nokia 6700 Classic

    Specifikációk: Második kamera, Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, 3G (UMTS), Modell: átlagos, Árnyalatok...

    43 849 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
  • Nokia N85

    Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: csúsztat...

    64 000 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
Még több BitMarket ajánlat...

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2010 PROHARDVER Informatikai Kft.