Új Huawei mobil a láthatáron

Hirdetés

Minden valószínűség szerint a Londonban, június 18-án megrendezésre kerülő sajtóesemény során mutatja be mindössze 6,18 milliméter vastag fémes mobilját a Huawei, mely P6-UO6 sorszámmal többször is a kamerák előtt pózolt. A meghívó természetesen semmi konkrétumot nem tartalmaz, csupán annyi derül ki, hogy olyan szépség mutatkozik majd be, amelyre megéri várni. A kínai gyártó első embere tavaly megerősítette, hogy mindent megtesznek a felső kategória meghódításához, éppen ezért az olcsó alapmodellek mellett jól felszerelt, prémium anyagokból építkező mobilokra is számítani lehet. A szálcsiszolt fémburkolatba csomagolt kecses modell várhatóan felszereltség terén is megállja majd a helyét, legalábbis az előzetes beszámolók alapján a külcsín és belbecs egyaránt adott.

A rendezvényre stábunk is meghívást kapott, ezért reményeink szerint első kézből tudunk majd beszámolni a Huawei újdonságáról.

Előzmények

Hirdetés