Tervrajzon látható az iPhone Pro?

Márciusban látott napvilágot a 4 hüvelykes iPhone SE, amit ugyan a pár évvel ezelőtt iPhone 5s házába csomagoltak, mégis a legfrissebb hardvert kapta meg, ezért egyelőre eléggé egyedülálló ajánlatnak mondható. A manapság már aprónak számító mobil mellett viszont továbbra is fejleszti az Apple a nagyobb modellek örököseit, melyek dupla kamerával debütálhatnak, akárcsak az LG G5 (sima és nagylátószögű szenzor), vagy éppen a Huawei P9 (színes és monokróm), a kivitelezést már egyébként fotón is láthattuk.


[+]

A méretesebb, 5,8 hüvelykes, várhatóan iPhone Pro néven leleplezésre kerülő phabletről most egy tervrajz került fel az internetre, melyen több érdekesség is megfigyelhető: egyrészt hátul alul megjelenhet a Smart Connector, amit az iPad Prónál mutatott be az Apple, és töltés mellett több más funkciót is képes ellátni, például ezáltal billentyűzet is kapcsolható az eszközhöz. Másrészt látható az is, hogy formaterv szempontjából nem lesz hatalmas változás, alul továbbra is megmarad a home gomb, pedig egyre többen voksolnak arra, hogy száműzik a billentyűt. A kép tanúbizonysága szerint az elődnél egy kicsit vastagabb, 7,3 milliméteres lesz a masina, amiből egy kicsit kiáll a fényképező, az alsó részen pedig már tényleg nincs ott a 3,5 milliméteres jack kimenet. Persze még nagyon messze vagyunk a starttól, érdemes mindent fenntartásokkal kezelni, mindenesetre iránymutatásnak ez a rajz sem utolsó.

 

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés