Eldar Murtazin, a Mobile Review főszerkesztője nemrég a Microsoft agresszív piaci stratégiájáról jelentetett meg egy cikket, mely szerint a Sony, a Samsung, a Huawei és más partnerei összesen 2,6 milliárd dollárhoz juthatnak, ha Windows Phone modellekkel bővítik termékpalettájukat. Az orosz újságíró állításait a Sony nemrég hivatalos közleményben is cáfolta, és természetesen a Microsoft sem hagyta szó nélkül. Frank X. Shaw, a szoftverírás kommunikációs igazgatója megerősítette ugyan, hogy a licencpartnereivel közösen futtatott reklámhadjáratokat természetesen támogatják, ám az Eldar Murtazin által említett 2,6 milliárd dolláros támogatást nonszensznek nevezete. A Windows Phone platform felfuttatása érdekében a Microsoft korábban a fejlesztők számára is biztosított támogatást, ám ennek részelteiről a fejlesztői oldalán minden információ publikusan elérhető volt.
Azóta történt
-
Univerzális alkalmazásokat akar a Microsoft
A Windows Phone és Windows platformok közötti átjárás biztosítása lehet a megoldás a Microsoft telefonjainak alkalmazás ellátottságára.
Hír 111
-
Videón a Cortana felülete
Működés közben is levideózták a Microsoft egyelőre nem túl beszédes személyi asszisztensét.
Hír 18
-
WP8 modellek Indiából
A licencdíjak eltörlésével csábíthatja telefonos platformja felé a feltörekvő gyártókat a Microsoft.
Hír 15
Előzmények
-
Frissítés minden WP8 modellre
A Microsoft rövidesen bejelentésre kerülő frissítése az összes Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékre elérhető lesz.
Hír 69
-
Windows Phone 8.1 – virtuális gombokkal?
A kijelző alatti gombok helyét érintőkijelzőn megjelenő virtuális kezelőszervek vehetik át a Microsoft új telefonos operációs rendszerében.
Hír 71
-
Windows Phone: Európában 10 százalék felett
Az iOS és a BlackBerry platformok rovására terjeszkedik világszerte a Microsoft telefonos platformja.
Hír 147
-
Windows Phone az iOS előtt
Dél-Amerikában az Android után a Microsoft megoldása a második legnépszerűbb telefonos operációs rendszer.
Hír 62
Hirdetés
Percről percre
it 1,2 millió fiók tranzakciós adatait kéri az ausztrál hatóság, szeretnék rendbe tenni az adóügyeket.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Marvel Rivals - Középpontban Hela
gp Folytatódik a karakterbemutatók sorozata, a legújabb részben a Halál Istennője kerül a középpontba.
Bemutatta ZUFS 4.0-s memóriáját az SK Hynix
ph A Zoned UFS technológia fejlesztése még 2019-ben kezdődött, és pont kész lett az AI betörésére.
A mai napon érkezik a King Arthur: Legion IX
gp A premiert megelőzően a készítők még egy utolsó videóval kedveskedtek nekünk.
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Megjelent a Solo Leveling: Arise teljes változata (PC, Android, iOS)
gp A régiós tesztek után végre mindenhol elérhető lett az adaptáció végleges kiadása.
Hosszabb videón az Arena Breakout: Infinite (PC)
gp A minap elindult a zárt béta teszt a játék új kiadásához, amely korábban csak mobilokon és tableteken volt elérhető.
AI jelzést kapnak az új Ryzenek
ph Az AMD gondoskodik róla, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmünket ez a két betű.