Hirdetés

Swype: Ötven modellen még idén

A kifejezetten érintőkijelzők számára készített Swype alternatív szövegbeviteli módszer számos készülékgyártó fantáziáját is megmozgatta, így például a Motorola DROID X készülékén már előre telepítve lesz. A villámgyors gépelést lehetővé tevő módszer lényege, hogy nem kell egyesével megérinteni a szavakat alkotó betűket, hanem az első betű megérintése után egyszerűen csak össze kell kötni azt a soron következő jelekkel, vagyis a szövegbevitel inkább rajzolás, mintsem pötyögés. A T9-hez hasonlóan szótárak segítségével működő megoldás Mike McSherry, a Swpye első embere szerint még idén harminc különböző modell számára lesz elérhető, melyek között a Samsung, Motorola és HTC számos Android alapú megoldása is szerepel. McSherry nem titkolt szándéka, hogy megoldása az Apple iPhone számára is elérhető legyen, de utólag telepíthető alkalmazásként egészen biztosan nem lesz majd elérhető.

Előzmények

  • Egyre népszerűbb az Android 2.1

    Az Android alapú készülékek több mint harmada már az operációs rendszer legújabb változatát használja.

  • Swype próbaváltozat Androidra

    A Swype hivatalos oldaláról is letölthető az újszerű szövegbeviteli módszer Android platformra szánt próbaváltozata.

  • Swype Androidra is

    Egyelő ugyan nem hivatalos, de Android alapú készülékekre is elérhető az egyszerűsített Swype szövegbevitel.

Hirdetés