Hirdetés

Stephen Elop: Az Apple miatt létezik az Android

A Londonban megrendezett Open Mobile Summit alkalmával Stephen Elop, a Nokia Microsofttól átigazolt vezérigazgatója a cég stratégiájáról beszélt, ahol többek között arra is válaszolt, hogy cége miért a Windows Phone mellett döntött. Elop szerint az Android platformot az Apple hozta létre, egészen pontosan az iOS zártsága teremtette meg a létrejöttéhez szükséges körülményeket. A Google platformja azokat vette célba, akiknek nem feleltek meg az Apple világának szoros korlátai, ám a megoldás végül túlságosan is nyitott lett: a gyártók és szolgáltatók kényük-kedvük szerint átalakíthatják azt. A Nokia vezetője szerint ez a szétszabdaltság már most is a forráskódok megnyitásának folyamatos késleltetését jelentik, és nem is lehet tisztán látni, hogy a Google stratégiája merre tart. A Windows Phone ezzel szemben a gyártók számára kulcsrakész operációs rendszert, a fejlesztőknek egységes platformot, a vásárlóknak pedig magas szintű felhasználói élményt kínál, miközben a szolgáltatók egyedi igényeinek és korlátozásainak kiszolgálására is alkalmas. Stephen Elop arra is rávilágított, hogy a Nokia nem eladó, vagyis a Microsoft és Samsung ajánlattétele körüli pletykák egyaránt alaptalanok.

Hirdetés