Snapdragon S4 Pro – a sebességbajnok

Hirdetés

Az Engadget csapata nemrég górcső alá vette a Qualcomm Snapdragon S4 Pro fejlesztői platformot (MPD – Mobile Developer Platform), mely négy Krait magot és egy Adreno 320 grafikus gyorsítót felvonultató APQ8064 processzorával gyakorlatilag minden kihívóját a földbe döngölte. A kiemelkedő eredmény persze egyáltalán nem meglepő, hiszen már a kétmagos Qualcomm „Krait” processzorok is a négymagos ARM Cortex-A9 megoldások nyakában lihegtek, hiszen az újabb és energia-hatékonyabb architektúra sebesség terén közel kétszeres előrelépést ígér. Az alábbi táblázat alapján egyértelműen elmondható, hogy a jelenlegi legerősebb NVIDIA Tegra 3 és Exynos 4412 processzorok sem rúghatnak labdába a Qualcomm ajánlata mellett, mely az év végétől vagy a jövő év elejétől Android és Windows Phone modellekben is fellelhető lesz. Az Adreno 320 grafikus mag kapcsán érdemes megjegyezni, hogy mellette a GeForce ULP és ARM Mali 400 gyorsítók is „csigának” tűnnek, hiszen az előbbinél több mint kétszer, az utóbbinál pedig 33 százalékkal fürgébbnek tűnik.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés