Sajtófotón látható a Microsoft Lumia 650

A Microsoft Lumia 650-et nagyon sokszor emlegettük már, de hivatalos bejelentésről mindig nem adhatunk számot, helyette csak az általában minőségi kéminformációkkal szolgáló @evleaks pengette meg a húrokat, mégpedig azzal, hogy jó eséllyel a középkategóriás Lumia 650 lesz az utolsó mobil Lumia név alatt. A lépés érthető lenne, hiszen a márkanévhez köthető jogok minden bizonnyal csak véges ideig vannak a redmondi gyártó kezében, a Nokia nevet is ezért hagyták el még a szerződés lejárta előtt: saját nevük alatt szeretnének brandet építeni.

Sajtófotón látható a Microsoft Lumia 650
[+]

A Lumia 650-ről sajtófotót is közölt a Twitter-csatorna, azt pedig már régebbi információkból tudjuk, hogy Snapdragon 210 vagy 212 rendszerchip dolgozik majd benne, 8 megapixeles hátlapi kamerát kap villanóval, 1,1 GHz-es, négymagos processzor ketyeg majd benne 1 gigabájt RAM és 8 gigabájtos, bővíthető tároló társaságában, illetve természetesen lesz benne WiFi, Bluetooth és GPS is. A 2000 mAh kapacitású akkumulátorral rendelkező kütyü 150 grammot nyom, és értelemszerűen Windows 10 rendszer teljesít majd rajta szolgálatot. Most már nagyon valószínű, hogy a Microsoft vár az MWC-ig a bemutatással.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés