Saját grafikus gyorsítót tervez az Apple?

Bár az ARM architektúrára épülő A-chipeket nem az Apple gyártja (az A9 és az A9X esetében a Samsung és a TSMC), fontos, hogy azokat házon belül tervezik, így kéz a kézben haladhat a dizájn, az iOS és a hardver fejlesztése. A processzormagokért tehát az Apple felel, a grafikus gyorsítókat ugyanakkor évek óta az Imagination szállítja, az iPhone 6s-ben például a PowerVR GT7600 tesz igen jó szolgálatot.

Továbbra is kompaktnak és minőséginek mondható a kisebbik iPhone
Az Apple A9 grafikus gyorsítóját az Imagination biztosítja [+]

A Fudzilla ugyanakkor most arról számolt be, hogy az Apple a GPU cégen belüli tervezésén is elgondolkodott, sőt: jó ideje rajta vannak a dolgon, bár semmiféle konkrétum nincs az esetleges elkészülésről és beépítésről. A Fudzilla megjegyzi, hogy a Samsungnál is évek óta foglalkoznak a grafikus gyorsító kérdésével, mégsem bukkant fel okostelefonjaikban házon belüli megoldás, és az Exynos 8890 is az ARM Mali-T880-at használja. A publikáció szerint az Apple nem fog addig saját tervezésű grafikus gyorsítót használni, amíg valami ütőset össze nem sikerül hozni, ám szerintük előbb vagy utóbb eljön ennek is az ideje. Cupertinóban ellenben nem terveznek saját LTE chipet, ehelyett az Intel megoldásaira hagyatkoznak a jövőben, jegyzi meg a fenti oldal.

Azóta történt

  • Videón az „iPhone 7" prototípusa?

    Úgy tűnik, hogy egy gyárban dolgozó emberke készített egy rövid bemutatót, hogy mégis milyen külsővel debütálhat a következő Apple mobil.

Előzmények

  • Apple iPhone 6s Plus - extra felszereltség

    A nagyobbik almás készülék szélvészgyors az A9 chipsetnek köszönhetően, a testvérmodellhez képest nagyobb felbontású kijelző, jobb üzemidő és OIS-es kamera jellemzi.

  • Nem minden iPhone 6s merül egyenlően

    Felmérések szerint a TSMC által gyártott Apple A9 lapkakészlet takarékosabban bánik az erőforrásokkal, mint amelyik a Samsung gyárósorairól gördült le. Az Apple cáfol.

  • Apple iPhone 6s - Nyomás utána!

    A cupertinóiak újdonsága külsőleg nem sokat változott elődjéhez képest, ám nyomásérzékeny kijelzőt, nagyobb felbontású kamerát és rendkívül erős hardvert kapott.

  • 2 GB RAM az iPhone 6s-ben, 4 GB az iPad Próban

    Sok kérdőjel maradt a tegnap bejelentett Apple termékek pontos specifikációit illetően. Most egymás után derülnek ki a részletek.

Hirdetés