Péntek este érkeztünk a Ryanair járatával, nekem az utolsó üzenetem felszállás előtt az volt a banda többi tagjának, akik jóval hátrébb ültek, hogy "gyerek alert előttem", de igazából a ránézésre féléves csemete teljesen nyugodtan tűrte a két és fél órás repkedést. Cserébe volt más, egy szintén véletlenszerűen elhelyezkedő társaság egyik hölgy tagja valamiért óriási késztetést érzett arra, hogy átlagosan 7 percenként a levegőbe süvöltsön egy BÉLA! kurjantást, amire sosem érkezett választ, ezért aztán elkiáltotta, hogy EDINA!, amire mindig azt a választ kapta, hogy TESSÉK!, aztán megpróbáltak beszélgetni olyan 15 méretes távolságból, de nem sikerült. Még leszállás után is végigrázkódott a gép egy BÉLA, EDINA-TESSÉK és végül egy KATI-HM? kommunikáció kapcsán, majd a hölgy nyugtázta, hogy jó, akkor megvagytok mind.
Vajon milyen elképzelése lehetett, hová tűnhettek szerinte el menet közben egy repülőről?
Indulás előtt, ez még Ferihegy. Izé, Liszt Ferenc Nemzetközi Dohánybolt és Légikikötő. [+]
30 percet vártunk a csomagra, amikor végre kiborították a szalagra a motyókat, akkor csak annyit ment körbe a cuccmennyiség, amíg minden táska rá nem került, aztán le is állították nyomban, orrunk előtt elment az Aerobús nevű reptéri járat, aztán csak felverekedtük magunkat a következőre és átvettük az Alexből időközben Oleggé vált tulajtól a lakást, ami az eddigi leglátványosabb mellényúlás, amit MWC-utazásszervezési minőségemben tető alá hoztam, mert ha más nem, tető azért van. Nem akarok minden részletbe belemenni, csak egy gyors felsorolás: hideg van, de vannak hősugárzók, amelyek közül csak egy mehet egy időben, mert különben levágja a biztosítékot, ahogyan a vízforraló is. A WiFi csak a lakás egyik felében fogható, de hoztunk repeatert, ezzel megoldottuk. Bútorok kvázi nincsenek (szekrény, mi az?), az asztal négy férőhelyes, de ezt meghaxoltam két térdeplő és egy dohányzóasztal relatív instabil összeépítésével, igazából nincs mocsok, de minden annyira viseltes, hogy mégis annak tűnik. Szóval nem, ez most nem sikerült. Mindegy, aludni tudunk, net van, a legszükségesebb feltételek adottak. Olegnek meg írtam, hogy azért az elektromos hálózattal baromi gyorsan kéne valamit kezdeni. És visszaírta, hogy sorry, ez ennyit tud. Úgyhogy most ott tartunk, hogy jó, mondotta Oleg, akkor riportoljuk az airbnb-nek, meg ha találunk másik szállást, akkor visszaadja a pénzt, de nyilván tök életszerű, hogy az MWC idején pont fogunk találni akármit.
A miniatűr erkélyről ezt látni, erre mondjuk nincs panasz, tipikus L'Eixample [+]
És itt most elérkeztünk a történet azon pontjához, ahol a panaszok megszűnnek, a szombati napot ugyanis Andorra meglátogatásával töltöttük és ez bizony nagyon jó volt. Béreltünk egy hétüléses kisbuszt (Peugeot 5008 1.6 HDI) meglepően jó kondíciókkal és elhúztunk a Pireneusokba. Odafelé Bocha vezetett és Legendd navigált, visszafele fordítva. Én mindkétszer a leghátsó üléssoron ültem terpeszben, nyakig felhúzott lábakkal, de igazából nem volt olyan szörnyű, mint ahogyan kinézett. Az út egyre szebb volt, ahogyan haladtunk a hegyek felé, véletlenszerűen megálltunk egy katalán faluban (Palou), teljesen mesebeli volt, aztán Kind elaludt és kábé a határ előtt kezdett ébredezni, ami csak azért volt szórakoztató, mert visszafele teljesen odavolt a tájért, amit rajta kívül már pont mindenki látott odafelé.
A tájkép Palou csücskéből [+]
Palou, amelynek lélekszáma jelenlétünkkel megduplázódott [+]
Andorra határán torlódás alakult ki, ez amúgy valószínűleg szokványos dolog itt. Szépen összekészítettük az útleveleinket, hogy aztán egy árva lélek se kérje el ezeket, simán bejutottunk minden ellenőrzés nélkül. Andorra egy speciális ország, mert roppant kicsike, átlagosan 2000 méteres magasságban fekszik és alapvetően vámmentes övezet, nem tagja az EU-nak, de együttműködik vele (és euró a hivatalos pénz), alapvetően egy adóparadicsom, ahol csak úgy kaphat állampolgárságot valaki, ha legalább 20 éve él az országban és van egy andorrai felmenője. Előbbi még csak-csak megoldható, az utóbbit viszont relatív nehéz pótolni, ha mégsem születtünk ilyen családba.
Fantasztikus panoráma a harmadik üléssorból [+]
Szóval mi kábé ennyit tudtunk, én egyszer már átmentem az országon autóval, Legendd pedig pár éve meg is állt, körülnézett. Tehát tempósan haladtunk úticélunk, a főváros, Andorra la Vella felé, amikor végre házak és utcák alakultak ki körülöttünk, Legendd pedig örvendezve konstatálta, hogy na, megérkeztünk, ő erre emlékszik, kicsit fentebb parkolt anno, íme Andorra, annak központja és színe-java. Szóval akár meg is állhatnánk, kerestünk egy parkolót (első óra free), kiszálltunk, együnk előbb valamit, vagy mászkáljunk, a nagy tanakodás közben pedig Bocha pont odalépett egy utcai településtérképhez, hogy legalább legyen egy képe arról, hogy merre érdemes majd sétálgatni, amikor is észrevételezte, hogy az "Ön itt áll" pöcöktől jobbra ki van írva, hogy Andorra la Vella még 6,5 km. Legenddet mindenki éljenezte remek emlékezete, tájékozódási képessége és roppant önbizalma ilyetén manifesztálódása alkalmából. Ez a továbbiakban igen termékeny táptalajnak bizonyult a nap hátralevő részében gyakorlatilag bármikor, ha Andorra és Legendd egy mondatban kellett szerepeljenek valamiért. És kerestük a lehetőségeket, hogy ez így is legyen.
Itt már tényleg ott vagyunk és várjuk, hogy kihozzák a táplálékot [+]
Szóval végül tényleg eljutottunk Andorra la Vellába, ami azért méretben nagyon, jellegében pedig meglehetősen eltért az előzőleg kikiáltott fővárostól. Itt már tényleg ettünk egy remek helyen korrekt árfekvésben, aztán mászkáltunk, ki erre, ki arra, fotóztunk, nézelődtünk, szóval pont úgy csináltunk, mintha turisták lennénk. Kinddal és Bone-nal megállapítottuk, hogy ez a hely nem az építészete miatt frankó, hanem attól, ahol van, meg attól, amennyire rendben van tartva, minden klappolt, minden működött, a tisztaság-térkő-táj szentháromság megbonthatatlan egysége még sosem volt ennyire kézzelfogható. Felmásztunk valami magaslatfélére, rácsodálkoztunk a mieinknél néhány nagyságrenddel drágább autókra és hajlékokra, aztán mindannyian újra a PUG ölelésébe zártuk vissza magunkat és az országhatár felé indultunk, de előtte még beugrottunk egy jókora boltba. Nagyon röviden és tömören: a vámmentes övezet legkézzelfoghatóbb eredménye a 0,75 eurós árazású gázolaj (per liter), illetve a ténylegesen féláron beszerezhető alkoholos bármi. Ezt pedig ki is használtuk, nem véletlen, hogy fejenként csak egy palack ilyen nedű hozható ki legálisan. És persze, hogy kiintett a vámos a határnál, de Legendd kiszállt, nyomott egy spanyolosan vidám Hola köszöntést egy oltári nagy vigyorral, a közeg bekukkantott a látszat kedvéért a csomagtartóba, aztán már integetett is, hogy húzzunk innen odébb. És ha ezt előre tudjuk...
Dr. Kind beletrollkodik a remek szelfimbe. De különben ki sem tettem volna a képet. [+]
Andorra la Vella néhány jellemző részlete, hátha átjön a hely hangulata [+]
Barcelonába visszaérve Bocha és én kiszálltunk a Rambla végénél... illetve Bocha ezt sikerrel abszolválta egy piros lámpánál, én viszont a harmadik üléssorból ennyi idő alatt odáig tudtam eljutni, hogy relatív emberinek tűnő helyére rendeztem vissza a lábaimat, de itt félbemaradt a művelet, úgyhogy még tettünk egy grátisz kört, hogy menet közben átrendeződjék a második üléssor és egy következő lámpánál kihajtogathassam magam anélkül, hogy a komplett csapatnak ki kelljen másznia miattam. Mi elmentünk Alcatel újdonságokat nézni (mind olvasható már a címlapon), az egy külön bejegyzés témája lesz majd, hogy ez milyen volt (röviden: sonkás szendvics finom, termék oké, a többiről pedig igen hosszan tudnék értekezni pozitívumok említése nélkül). De most ez a bejegyzés a képanyaggal még kimegy, aztán én is csatlakozom mindazokhoz, akik már igen mélyen alszanak a lakásban, néha-néha azért felkelve, hogy a levert biztosítékot visszakapcsolják.
