Vasárnap éjjel 2 után elszunnyadni úgy, hogy a telefon ébresztője azt írja ki, hogy a riasztásig hátralevő idő 4 óra 41 perc... hát, az nem túl szívderítő. Amikor reggel feltámadtam, akkor még sötét volt - ennyit számít, hogy ugyanaz az időzóna, mint otthon, de sokkal nyugatabbra vagyunk. A többiek még alukáltak, de ők még tovább voltak ébren, úgyhogy egyedül próbáltam egyenes vonalú, egyenletes mozgással a kiváló H12-es busz megállóját megközelíteni. Aztán az egyenletes mozgásból folyamatosan gyorsuló mozgás lett, mert a viszonylat felbukkant mögöttem látótávolságban.
Minden évben a környék egy merő szenyalizáció. [+]
Simán elértem és a mindenféle cuccal megtömött hátizsákomat pajzsként használva felfurakodtam arra a minimális helyre, ami még kínálkozott - éljen a metrósztrájk. Leszállás után szembejött a jól ismert tábla: senyalització excepcional! Ez a parkolási tilalmat jelenti, de én a H12-es buszon levő utazást éreztem egy teljes értékű (és kivételes) szenyalizációnak, viszont reggel 8-kor az MWC-re bejutni gyerekjáték volt, alapvetően ugyanis még nem volt nyitva, elvileg 9-kor engedték be a népet, de a sajtóval kivételt tettek. Olyan volt, mint egy afrikai ország. Kongó.
Elég csúfos volt az idő hétfő hajnalban. [+]
Mire odaértem a Sony standjához már jókora sor állt, és mivel a hering-üzemmódot mára kimaxoltam a H12-n, ezért inkább stand totál másik oldalához közeledtem remélve, hogy a kordont itt is megnyitják majd. És mázlim volt, előttem szedte szét a staff a kerítést, úgyhogy amíg a többi arcok betömődtek a színpad elé, én relatív levegősen álldogáltam a fekete leplekkel letakart pultot támasztva kicsit hátrébb. Más kérdés, hogy az a lepel valahogy állandóan lecsúszott, eskü, hogy nem miattam, de simán lehetett már előre tudni, hogy valami új okostelefont fognak itt bejelenteni.
Azok a fránya leplek mindig maguktól lehullottak. [+]
Így is lett, erről írtunk sokat, viszont kicsit megint panaszkodnom kell, elégedetlen, suttyó firkászok vagyunk, de ha vasárnap széthajtja magát az ember, akkor kissé úgy érzi, hogy egy hétfőn, korán reggelre tett sajtóeseményen talán adnak majd neki egy csésze kávét. Vagy teát. Vagy le tud ülni. Neadjisten egy szendvics, vagy egy keksz is akad majd. És hát tavaly ez így is volt, nem győztem érte eléggé hálásnak mutatkozni és már este mindenkinek újságoltam, hogy oké, hogy felkelek rohadt korán, de én legalább kapok reggelit, ti meg oldjátok meg magatoknak. Na, ők meg is oldották. Mintegy 6 órával később én is megoldottam a Huawei jóvoltából, de az megint egy másik történet...
A vízió-vírusgazda a színpadon, ő vázolta fel, hogy a Sony a hangvezérlésre fog fókuszálni a jövőben. [+]
A másik problémám inkább szakmai. Február végén bejelenteni olyan készülékeket, amelyek majd valamikor a nyáron kerülnek piacra... hát, elég elhamarkodott dolog. Ennyire nincs kész? Visszatérnek a P990-nel kapcsolatos emlékeim, ráadásul ezt sikerült azzal megfejelni, hogy egy olyan víziót is bejelentettek, amelynél a termékek megjelenésére belátható időn belül nincs esély. A Sony Ericsson Idou megvan még valakinek? Persze aztán nem ezen a néven került piacra (mert az "áj du jú" jelentése meglehetősen pajzán is lehet), hanem Satio néven ismerte meg a nagyközönség, de azt is úgy jelentették be anno, hogy csak üveg mögött lehetett megnézni. A víziók és filozófiák jópofa dolgok háttérbeszélgetéseken, interjúkon, de ha már konkrét termékeket álmodnak meg, akkor azokat úgy akarom látni, hogy azok működnek és heteken belül meg is vehetem.
Koncepciók. Szerencsére konkrét termékek is voltak (Xperia X) [+]
Persze tény, hogy az autóipar is így működik, tanulmányokat csinálnak és állítanak ki, figyelik a reakciókat és annak alapján haladnak tovább. És ez rendben is van, csak akkor legyen ez a mondás, esetleg kérjék ki a véleményem, nyilván van, tök jó, kooperatív megközelítés lehetne. De nem akarok úgy tűnni, hogy folyamatosan hisztizek, mégiscsak 20 fok van, napsütés, tengerpart és tengernyi új kütyü. És ekkor még mindig csak ott tartottunk, hogy hétfő reggel van, alig nyílt meg a kiállítás.
