A HTC pont egy éve ugyanitt, Barcelonában mutatta be a Valve-val közösen fejlesztett VR sisakját. Akkor nem tudtuk kipróbálni, egy kanadai újságíró (akit ismertünk még a CES-ről) áradozott róla vagy 20 percig teljes átéléssel (egy kollegina konkrétan kizavarta a press centerből, amikor már nagyon belelendült), de idén baromira tudtam, hogy most eljött az alkalom. Vasárnap a Pepcom rendezvényén lehetett regisztrálni időpontot, nyitásra ott voltam és Kinddal együtt felírtuk magunkat csütörtökre. Mert már csak akkor volt hely.

[+]

Ez szerintem jól mutatja, hogy a Vive-ról tényleg köztudott, hogy ez valami frankóság, valami csoda, valami új. Én szkeptikus vagyok, a Gear VR is szórakoztat, meg az Oculus Rift is, de azért az ember tudja, hogy amit lát, az marhára nem a valóság, nekem ezek a cuccok igazából a körülnézés extráját adják hozzá az eddigiekhez, de a Vive az állítólag más. Oké, ha más, akkor ki szeretném próbálni, úgyhogy 11:30-ra volt időpontunk, de 11:15-kor már ott voltunk Kinddal, szóltunk a kislánynak, hogy mi fel vagyunk ám itt írva és tényleg megelőztük az ott kígyózó sort (Legendd beállt, de rájött, hogy zárásig sem fog eljutni a tényleges kipróbálásig).

[+]

Én kezdtem. Az operátor fickó felrakta a fejemre a sisakot, láttam egy nagy szürke semmit, aztán amikor a kezembe adta a két kontrollert, akkor már röhögtem: a virtuális valóságban láttam ezeket pont ott, ahol voltak igaziból. Alul van egy trigger, felül néhány gomb és egy érintős-benyomható tárcsa, mindig láthatom, hogy épp hova tettem az ujjam, valami érzékeli és a szemem előtt ez is megjelenik. Utána mászkálnom kellett egy kicsit, ahol a fal volt, ott egy lézerháló jelezte a virtuális valóságban, hogy ne menjek tovább, profi.

[+]

És akkor elkezdődött. Először csak egy inaktív szereplő voltam, egy elsüllyedt hajón álltam, a felbontás sokkal jobb, mint a Gear VR-nál, semmi lag, semmi késlekedés, a látómezőmet kitöltötte a környezet. Úszkáltak a halak körülöttem és akkor tettem egy lépést. Így, igazából, a valóságos lábammal. És a virtuális valóságban is megtörtént ugyanez és ekkor kihajoltam a korláton és lenéztem a mélybe. Az igazi fejemmel és nyakammal kihajoltam (nyilván roppant hülyén nézett ki kívülről) és a Vive mindezt lekövette. Rögtön. Teljes természetességgel. Ez egy merőben új élmény volt. Én ebben a virtuális valóságban tudok mozogni. Bármerre. Nem is kellett tanulni.

[+]

Aztán kaptam mindkét kezembe egy pisztolyt. A kontrollerek voltak azok, de pisztolynak látszódtak a virtuális valóságban, megtanultam pajzsot használni, kint találtam magam valami tetőn és nekemtámadt egy sereg ufó. És az ember el tud hajolni a lövések elől, be tud bújni a pajzs mögé, miközben a másik kezével lő. Kind ezt annyira átélte, hogy minden óvintézkedés ellenére tarkónvágta a fal, merthogy ha a delikvens hátrafelé szökdécsel, akkor nem látja a virtuális védőhálót. Jobban is játszott, elhajolt, elugrált a lövések elől, körbetáncolta a területet, ahogyan kell. A harmadik app egy rajzolgatós izé volt, a kezemben ecset, a levegőbe festettem, aztán körüljártam. Rajzoltam egy fekvő négyzetet, aztán átdugtam rajta a kontrollert - de ezt csak én láttam, kívülről nyilván teljesen értelmezhetetlen volt, hogy a mi fenét művelek. Kis videó:

Próbálom valahogyan átadni, hogy a Vive miért más. Nehéz, mert át kell élni, ki kell próbálni. Rongyos 800 dollár kell csak hozzá, meg egy PC, amin fut a kliens. És nem árt egy 4 x 4 méretes üres terület is. És persze amit láttunk, az baromi jó, de jó kérdés, hogy hogyan fogok Lara Croftként oldalra vetődni majd kétszer úgy, hogy ne rúgjam le a porcelán vázát otthon és ha rusholunk CS-ben, akkor miképp lesz megoldva a rohanás előre. Át kell gondolni a legnépszerűbb játékkategóriákat, ha a virtuális valóság ennyire tényleg valóság, akkor nem csak a játékipar kap egy teljesen új platformot, hanem az oktatás, az útifilm, a NatGeo és a felnőtt tartalom is. És ha azt mondtuk, hogy bizonyos játékok addiktívak, akkor a Vive sokszorosan az.