Magunk mögött hagytuk Hesperiát, melynek neve még mindig nagyon jól cseng, és igazából egy nagyon aranyos, eléggé délies küllemű városnak marad meg emlékeinkben. Utunk Las Vegasba vezetett, ám közben beiktattuk a Death Valley-t, aminek lenyűgöző külleméről, grandiózusságáról és az oda vezető utazásunkról Kind fog bővebben írni. Én inkább a Nevada aljára felhúzott világról mesélek, ahová jó száz kilométeren keresztül úgy vezet egy kétsávos autóút, hogy a szembe lévőket messze elvezetik másfele, hogy nyugodtan lehessen közlekedni bárminemű zavaró fényforrás nélkül.
[+]
Már egész távolról látszik, ahogy Vegas fényei megvilágítják az eget, mondjuk párszor szívatott is az út, sokszor gondoltuk, hogy na majd a következő bukkanó után meglátjuk végre a várost, de az utolsó pillanatokig nem így történt. Aztán egyszer csak fényáradat, hétsávos aszfaltcsík, jobbról-balról pedig jöttek a többiek, seperc alatt olyan forgalom lett, hogy a kis Yarisszal elég megilletődötten közlekedtem a nagy truckok között. Már ilyenkor látszik, miről szól ez a sivatag közepén lévő hely: a látványról. Amerre csak néz az ember, több tíz emeletes szállodákat lát, minden egyes pontján valamilyen fénycsővel, kivetítővel.
[+]
Viszonylag gyorsan át lehet szelni a várost, bár korántsem olyan kicsi, mint amit először gondolnánk, ma is például vásárolgattunk itt-ott, észrevétlenül mentünk ki a szélére, ahonnan közel fél óra volt visszaérni a szállásra. Ami nem más, mint a Hooters. Az otthon elég jól csengő név itt maximum középkategóriásnak mondható, minden épület totálisan ki van világítva, ez azonban egész visszafogott. Kívülről. Belülről itt is jön a giccs, a kártyázós és rulett asztalok, a játékgépek, nem beszélve az igen dögös, hatalmas keblekkel megáldott hölgyekről. Kószálnak fel s alá, a szemünk pedig úgy ragad rájuk, mint legyek a légypapírra.
[+]
A 16. emeleten kaptunk szobát, teljesen kulturált, nagy az ágy, tisztaság fogadott minket, van vasaló, hajszárító, széf, egyedül hűtő nincs, eddig mindig volt, és nagyon hiányzik, hiszen a söröket így nem tudjuk megfelelő hőmérsékletre hűteni. Sebaj, lepakoltunk mindent, aztán átöltöztünk valami normális ruhára (mert mégiscsak Vegasban vagyunk), és útnak indultunk. Hogy mi fogadott minket? Bámulatos világ, nagyon durva tényleg, nem lehet leírni, teljesen mindegy, mit látott eddig az ember a filmekben, nem az van itt. Felületesség, gyönyör, vonzó és egyben taszító mindenség, döbbenetes látvánnyal, szinte minden sarkon meg lehet állni fényképezni.
[+]
A hatalmas szállodákat és építményeket nem szoktuk meg Európában, a nyakgörcs mindkettőnknél azonnal felállítható diagnózis volt. A legdurvább, hogy hiába van valami látótávolságra, eljutni A-ból B-be baromi bonyolult, nem mindenhol lehet átmenni, ha pedig mégis, akkor is csak körbe, felüljárókon keresztül (az In-N-Out hamburgerező például gyalog elérhetetlen volt). Mindenhonnan szól a zene, bulik sora, ahol nyilván a pénzt is elég gyorsan el lehet szórni.
[+]
Kind például besokallt, én még bírtam, el is vonszoltuk magunkat a Ceasars Palace és Bellagio kettősig, nekem előbbi igazából must have volt a Másnaposok című film miatt. Miután mindent megörökítettünk, visszafelé két elég lebilincselő küllemű hölgy ragadott meg, hogy akarok-e közös fotót. Persze, hát Vegasban vagyunk. Mit ne mondjak, velük lennék egy cellában. A kezdeti élményeknek itt azonban vége is szakadt, mert elég volt. El kell ide is jutni, tanulságos ilyet látni, de ez a világ azoknak való, akik tényleg megengedhetik maguknak a heti pár száz vagy pár ezer dollár útnak engedését. Visszatérésünk után már éreztük, hogy azért ma is 600 kilométeren vagyunk túl, nem kellett sok idő, hogy álomra hajtsuk fejünket.
[+]
A mai (tegnapi) napunk inkább azzal telt, hogy megnéztük az outletet és a könyvesboltot, egyik sem hozott megváltást életünkbe. Viszont egy dolog mégis: elmentünk a Dollarhoz, akitől ugye Yariskát béreltük, hogy ez a négykerekű a helyzet nagyon nem szuper, mert nem olyan kategóriás kocsit kaptunk, mint amit kifizettünk, mégis ezzel kellett letolnunk majd' 2000 kilométert. A csaj irtó kedves volt, mondta, hogy a reptereken és Kaliforniában a kollégák szemetek, tiszteletlenek, vigyázni kell velük. Kérdés nélkül felajánlott egy másik autót, amit mi azonnal el is fogadtunk.
[+]
Ez egy kábé 2013-as Hyundai Accent, ami otthon i30-ként ismerhető. Totálisan más, kényelmes, nekem nagyon tetszik, jó vezetni, van benne tempomat és még pár extra, ami elég jól jött volna eddig is. Sokat morgolódtam a Yaris miatt, szerencsére elhozott idáig (bár a hátsó lökhárító kezdett már lejönni a helyéről), de ennyi elég volt belőle, lesz még vagy 1500 kilométer, amikor a komfort számítani fog. Ma még nyomunk egy kis kaszinózást, holnap pedig megkezdődik a CES, a technológiai hírek sava-borsa pedig az Aréna címlapján fog díszelegni.
