A Zopo is kiküldte a meghívókat a barcelonai eseményére

Valószínűleg pár olvasónknak kikerekedett a szeme a Zopo szó láttán, a márka neve nagyon hasonlít a jóval ismertebb Oppóra, pedig a két cégnek nincs sok köze egymáshoz. A nem meglepő módon kínai központtal rendelkező vállalat már több érdekességgel is meglepte a mobilvilágot, ilyen volt a tavalyi MWC-n leleplezett TOUCH, Idén sem hagyják ki a barcelonai kiállítást, ahol csúcsmodelljük, a Speed 8 mutatkozik majd be.

A Zopo már ki is küldte a meghívókat az eseményre, amit február 24-én 10 óra 30 perckor tartanak. Az előzetes képen a MotoGP legutóbbi világbajnoka, Jorge Lorenzo pózol, valószínűleg ezzel is a rendkívüli rendszersebességre próbál utalni a cég.

Ilyen formatervre számíthatunk
Ilyen formatervre számíthatunk [+]

Az eddigi pletykák szerint ugyanis a Speed 8-ban már a MediaTek bivalyerős lapkája, a Helio X20 dolgozik majd, amiben a piacon elsőként lehet majd tízmagos processzor. Az alkalmazások futtatását 4 GB RAM segíthető, vagyis valóban egy csúcsfelszereltségű eszközről beszélhetünk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Zopo

Azóta történt

Előzmények

  • Kiküldte MWC-s meghívóit a Huawei

    A kínai gyártó is nagyszabású eseményt tervez Barcelonában, ahol minden bizonnyal a P-sorozat újdonsága fog bemutatkozni.

  • Február 21-én tartja MWC-s eseményét az LG

    Egy nappal az idei Mobile World Congress kapunyitása előtt rendezi meg idei barcelonai bemutatóját az LG.

  • Zopo Speed 7 Plus - nem intik le gyorshajtásért

    Az felső-középkategória új standardja ma a Full HD-s kijelző, a nyolcmagos rendszerchip, a méretes RAM-modul és a nagy felbontású kamerák, és a Zopo friss ajánlata pont ezt hozza. Vajon jól építkezik az alapokra?

  • Zopo C3 - időkapszula

    Érdekes jövevény járt nálunk: a Zopo C3 Full HD megjelenítővel, régi MediaTek rendszerchippel és kétéves android főverzióval látogatott el hozzánk.

Hirdetés